Ilona kései gyereknek számított, amit szülei szégyelltek is, így került a nagynénihez, aki felnevelte. Fájt neki, hogy szüleinek nem kellett, de a korukra való tekintettel megbocsátott nekik. Születése után pár évvel meg is haltak. Soha nem ismerte meg őket.
A nagynéni mellett boldog gyermekkora lett. Becsülettel ápolta, azután egyedül maradt. Barátai sem voltak, csak a munkahelyére járt el. Az otthona volt a birodalma, amiben jól is érezte magát. Mégis sokat foglalkoztatta a gondolat, hogy már változtatni kéne, hiszen olyan gyorsan múltak az évek. A szomszéd néha lekaszálta a füvet a háza előtt, aztán, lassan bemerészkedve, az udvart is.
A szolgáltatás „ára” néha egy közös kávézás volt. De nemsokára már akkor is berregett a fűkaszáló, amikor nem is volt szükség rá…
Így lépett be Péter az életébe. Már mindketten elmúltak ötvenévesek.
Péter mellett megtapasztalta az igazi boldogságot, szeretett és szeretve volt. Már el sem tudták képzelni napjaikat egymás nélkül. Mielőtt találkoztak volna, eléggé elveszettnek érezték magukat. Péter tanyasi gyerek volt. Ő is el volt zárva a világtól mindaddig, míg örökségként nem kapta meg a városban levő házat.
Alig ismert valakit, és a fűnyírás pedig teljesen megváltoztatta az életét. Hálás volt a sorsnak, hogy végre van valaki, akivel jól érzi magát. Hálás volt minden együtt töltött percért. És ketten együtt mindig találtak megoldást egymás problémáira.
Péter képes volt megerősíteni őt, erőt adni. Nem akarták egymást megváltoztatni, olyannak szerették egymást, amilyenek voltak.
A sors akkor állította őket döntés elé, amikor a legkevésbé számítottak rá, de elég bátrak voltak ahhoz, hogy változtassanak az életükön.
