Áder: Államunk újraalapítói vagyunk

139
LTHATR-DER

Áder János köztársasági elnök augusztus 20-ai beszédében úgy fogalmazott: a magyar állam 21. századi sikeréért a nemzet tagjainak úgy érdemes magukra tekinteniük, mint államunk újraalapítóira. Ezért Áder szerint ismét bölcs kiegyezésre kell jutnunk, hogy újra felemeljük a lelkünk.

Áder János köztársasági elnök szerint a magyar állam 21. századi sikeréért a nemzet tagjainak ma is úgy érdemes magukra tekinteniük, mint valódi alkotóira, újraalapítóira államunknak. Ezért nem elég büszkének lennünk elődeinkre, nem elég fejet hajtani az ő teljesítményük előtt, hanem „ismét bölcs kiegyezésre” kell jutnunk, hogy „újra felemeljük a lelkünk” – fogalmazott az államfő hétfőn, az augusztus 20-i tisztavatás hagyományos helyszínén, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

A köztársasági elnök a fiatal honvédtisztek előtt szólva hangsúlyozta, hogy új kor kezdetén állunk, hiszen a régi világ válságba jutott, és csak azok a nemzetek lesznek a 21. század nyertesei, akik képesek „felemelni a lelkük”. „Mi magyarok pedig a vérünkben hordozzuk a tudást, hogy ha a lélek emelkedik, csakugyan vele emelkedik minden” – emelte ki Áder János, aki szerint kezdetnek elég lesz, ha lelkünket „oda emeljük, ahová ez van írva: A haza minden előtt”.

Az államfő ünnepi beszédében a családalapításhoz hasonlította az államalapítást. Mint mondta, a család mindannyiunk számára az otthont jelenti, és az állam is ehhez hasonló: azt jelenti, nemcsak otthonunk, hazánk is van a nagyvilágban. Kiemelte: augusztus 20-a államalapítónkról, és rólunk, magyarokról szól, mindarról, ami összeköt minket, s mindarról, amit egymással időről időre érdemes megbeszélnünk. Áder János szerint Szent Istvánt az tette naggyá, hogy élni tudott a mások előtt is adott államalapítás lehetőségével. Kitért első királyunk fiának írt intelmeire is, amelyek szerinte egymás és mások iránti tiszteletről és türelemről szólnak.

Az államalapítás ugyanakkor nem ért véget Szent István tettével. Mint mondta, a magunk mögött hagyott több mint ezer esztendő alatt nemzedékről nemzedékre megőriztük képességünket, hogy lelkünket felemelve akár a semmiből is újraalapítsuk államunkat. Tehát, amikor Szent István műve előtt fejet hajtunk, mindazokra is emlékezni kell, akik az elmúlt ezer esztendőben reménytelennek tűnő helyzetekben is újraalapították a magyar államot – hangsúlyozta Áder János. Az államfő szerint ez a közös teljesítményünk tette lehetővé, hogy 1990-ben ismét újraalkothassuk államunkat. Áder János hangsúlyozta, rajtunk múlik, hogy a magyar állam 21. századi építménye milyen otthonunk lesz. Az államfő eddigi beszédeihez hasonlóan ezúttal is Kölcsey Ferenc egyik gondolatával zárta szavait: „A haza minden előtt”.