Október elseje óta új kulturális szakdiplomata dolgozik Magyarország zágrábi nagykövetségén: a vajdasági származású Dezső János, aki a Kossuth Rádió balkáni tudósítója, a Határok nélkül c. magazinműsor felelős szerkesztője volt éveken keresztül. Idén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
Dezső János Újvidéken született, családjában hagyományos magyar nevelésben részesült. Az újvidéki magyar tanszéken szerzett diplomát. 1991-ben a háború elől menekült a magyar fővárosba. Kezdetben azt gondolta, átmeneti időszakról van szó, ám nem így történt.
A Magyar Rádióban kapott állást, ahol a nyugati magyarság számára készített műsorokat, majd később a Kossuth Rádió Határok nélkül című nemzetpolitikai magazinjának lett a felelős szerkesztője, időközben pedig megkapta a magyar állampolgárságot. Amikor a Magyar Rádió belgrádi tudósítót keresett, úgy döntött, belevág. Az anyaországi hallgatóknak így ő mondhatta el, hogy a balkáni háborúk idején mi történik a szülőföldjén és a térségben. Sokszor életveszélyt is vállalva kellett végeznie a munkáját. A kommunista elnyomás után a Kossuth Rádió idén 20 éves műsora, a Határok nélkül volt a Kárpát-medencei magyarság első közös fóruma, amelynek szinte a kezdetektől a munkatársa, kilenc évig pedig a felelős szerkesztője volt.
Újvidék, Budapest, Belgrád, Budapest, Zágráb
Dezső János elmondta, hogy bár 1991 óta Budapest jelenti számára az otthont, sokáig nem tudott gyökeret ereszteni a magyar fővárosban. A szó érzelmi és szellemi értelmében hazájának a Kárpát-medence minden olyan területét érzi, ahol magyarok is élnek.
Munkássága elismeréseként idén komoly kitüntetésben részesült: Áder János államfő tüntette ki a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével. Elmondása szerint ez az elismerés azt is jelzi, hogy kormányzati szinten is helyreáll a természetes magyar értékrend, amelyben egy magyar nemzet van, s amely szerint egyformán fontos mindenki, az is, aki a mai határokon belül, és az is, aki azokon kívül él. Október 1-jétől új feladatok várnak rá, hiszen immár oktatási és kulturális attaséként munkálkodik Magyarország Zágrábi Nagykövetségén.
– Alapvető szerepem ebben a munkakörben, hogy a magyar kultúrát bemutassam és megszerettessem a horvát néppel. Hogy azt mutassam fel, ami a mi kultúránkban vonzó, és szerethető, hiszen a már létező barátságot a kultúra eszközével lehet a leginkább megerősíteni és kiteljesíteni. Legalább ennyire jelentős feladat a horvátországi magyarság kulturális életének segítése, gazdagítása, hiszen népcsoportunk megerősödése, identitásának megőrzése életbevágóan fontos, és ennek a kultúra lehet az egyik eszköze. Ami az oktatást illeti, engem személy szerint is nagy aggodalommal tölt el, hogy sokan nem anyanyelven taníttatják a gyermekeiket, mert azt gondolják, hogy így kisebb az esélyük az érvényesülésre. Én magam vagyok ennek élő cáfolata, hiszen kisebbségi sorban, szórványban nőttem fel, és tökéletesen elsajátítottam a többség nyelvét, de abból, hogy szüleim anyanyelven taníttattak, csak előnyöm származott. Új munkakörömben, amennyire lehetőségeim engedik, élő kapcsolatot szeretnék kiépíteni a dél-baranyai, kelet-szlavóniai és tengermelléki magyarokkal, és amiben tudok, igyekszem majd a segítségükre lenni – mondta el lapunknak az oktatási és kulturális attasé.
{fcomments}














