A vinkovcei magyaroké volt az egészségvásár legszebb standja

77

Huszonharmadik alkalommal tartottak a hétvégén egészségvásárt Vinkovciban a város, valamint Vukovár-Szerém megye és az Egészséges Városok Horvátországi Hálózata szervezésében, a zágrábi Egészségügyi Minisztérium támogatásával. A rendezvényen idén is ott voltak a Vinkovcei Magyarok Egyesületénak tagjai.

Az idei vásáron összesen mintegy 120 kiállító vett részt; a szervezők nagy hangsúlyt fektettek az oktató jellegre is, így számos előadásra, szemináriumra és műhelyfoglalkozásra került sor a rendezvény keretében.

Az egészségvásár célja, hogy összekösse azokat a személyeket, szervezeteket, vállalkozókat, akik számára fontos, hogy tegyenek saját és közösségük életminőségének a javításáért, megoszthassák egymással tudásukat, tapasztalataikat, ötleteiket.

Az eseményen részt vett De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul és Nádudvari-Wagner Ekaterina, Vinkovci város magyar kisebbségi képviselője, valamint a Vinkovcei Magyarok Egyesületének tagjai is, akik asztaluknál fogadták az érdeklődőket. Az egyesület negyedik éve vesz részt az eseményen, standjuk most is népszerűnek bizonyult.

Ács Maricától, az egyesület tagjától megtudtuk, munkájuk ezúttal a szervezők elismerésében is részesült, standjukat választották a legszebbnek az egyesületek kategóriájában, ráadásul a média érdeklődését is felkeltették, a horvát köztévé rajtuk keresztül mutatta be a vásárt a Dobro jutro Hrvatska (Jó reggelt, Horvátország) című adásában, ami újabb bizonyítéka a Vinkovcei Magyarok Egyesülete Vinkovci város életében betöltött szerepének.