„A valódi alkotás nem az ecsetvonással kezdődik”

0
407
riport---Zene-c.-akvarell

CSÚZA – Pacl Ábri Judit festőművész munkáit nem nehéz felismerni. Különleges alkotások ezek, melyekben táncot járnak a színek, az erőteljes és a szelíd vonások tökéletes harmóniát képeznek. Az elkészült mű pedig mesél. Saját magáról, és nem utolsósorban alkotójáról.

Pacl Ábri Judit

Pacl Ábri Judit festményeit nézve előbb-utóbb mindenkiben felvetődik a gondolat: milyen csodálatos lehet, ha valaki ily módon éli meg a világot. Ki ez a titoktzatos festőnő, aki nem fukarkodik a színekkel, apró csodát teremt minden egyes művével, és mindezt úgy, hogy közben lényének egy-egy kis darabkáját helyezi bele a képbe, majd felajánlja azt a befogadónak. Igazi kortárs művész ő: egyrészt hagyja, hogy a világ hasson rá, másrészt pedig ő is részt vesz annak alakításában.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy a művészi tehetség örökölhető. Riportalanyom szerint az efféle talentum azonban égi áldás, nem a génekben rejlik. Boldog ember, mert megtalálta azt a tevékenységet, amelyben önmaga lehet, ahol fejlődhet, változhat és kiteljesedhet. Ez valóban csak keveseknek adatik meg. De természetesen rögös és lemondásokkal teli út vezetett idáig.
Judit nagymamája erőteljesen szorgalmazta, hogy unokája művészi pályára lépjen, de erre sajnos csak egy hosszabb időbeli kitérő után kerülhetett sor. Tizenhat éven keresztül riportalanyom egy teljesen személytelen munkát végzett, titkárnőként dolgozott. Ezekben az években is égett benne a vágy, hogy annak szentelje életét, amit a legjobban szeret, ám tudta, hogy gyermekeit nem fogja tudni felnevelni a festészetből. Az alkotni vágyó művész így csak akkor bontakozhatott ki, amikor a gyerekek felnőttek és kirepültek a családi fészekből.
Az alkotás a lélekben készül el, a mű ennek a lenyomata
Judit kezdetben műkedvelőként festegetett, ami nem elégítette ki. Gépiesen alkalmazta a technikát, így nem hozott létre új minőséget. Idővel aztán eljutott odáig, hogy az érzelmeket, hangulatokat generáló gondolatokat, impressziókat folyamatosan tökéletesítve, a rendelkezésére álló eszközök segítségével műveket alkosson.

A művésztelepek nagyon fontosak
Judit szerint az alkotási folyamat teljes embert kíván, amit nem egyszerű összeegyeztetni egyéb elfoglaltságokkal. Festőművészként 1998-tól tevékenykedik, 2001-től pedig eleget tesz a különböző művésztelepekre szóló meghívásoknak. Az említett esztendőben került sor első önálló kiállítására is. Az alkotótáborokban sok pályatárssal ismerkedett meg, értékes tapasztalatokra és benyomásokra tett szert, és a mai napig szívesen vesz részt ezeken. Szeret kísérletezni, több technikát is kipróbált, de nem szeretné magát egyik mellett sem elkötelezni. „A jó pap holtig tanul” elvet magáénak vallja, folyamatosan fejleszti képességeit, tanulmányozza a szakirodalmat. Teljesen elégedett önmagával sosem lehet, ugyanis az a művész számára egyenlő a középszerűséggel.

Talán sikerül hatni az emberekre
A legtöbb művésznek sajnos szembesülnie kell a világ rideg törvényeivel. Ez a pálya nem biztosít anyagi jólétet, legalábbis nem olyant, amilyent a művész joggal várna el. A közízléssel sem lehet állandóan szembemenni. Mit tesz ezért a festő? Megalkuszik, és olyan alkotásokat hoz létre, amelyek ennek megfelelnek, hiszen valamiből élni is kell, és természetesen a felszerelés, az anyag is pénzbe kerül. Judit, bármennyire nem is ért ezzel egyet, időnként ugyancsak úgymond megalkuszik.
A festőnő nappalijának falait saját alkotásai díszítik. Mindegyiknek van címe, mindegyik történetet mesél. Elmondása szerint kedvenceitől nem válik meg, de olyan már előfordult, hogy egyet-egyet művészi énje „kinőtt”, így hagyta, hogy új gazdára találjon.
Művészként abban bízik, hogy nyomot hagy maga után, hogy sikerül hatni az emberekre tehetsége által, amelyet ajándékba kapott, és amelyért nagyon hálás a sorsnak.

A műterem