A vadásztársaság munkájával ismerkedtek

138

A hétvégén sem unatkoztak a kopácsi hagyományőrző csoport tagjai: a gyerekek ezúttal a Szarvas vadásztársaság vezetésével kirándultak a rétbe, és besegítettek a vadetetésbe is.

A kopácsi HMDK-alapszervezet keretében működő hagyományőrző csoport néhány hónapos fennállása alatt már számos programot szervezett: műsorral és műhelyfoglalkozásokkal készültek a karácsonyra, megismerkedtek a téli hagyományokkal, farsangoltak, szinte minden hétvége tartogatott valami izgalmasat a gyerekek számára.

A mögöttünk hagyott hétvégén a kopácsi Szarvas vadásztársaság vezetésével szerveztek közös kirándulást a Kopácsi-rétbe. A túra során a vadászok bemutatták a gyerekeknek és felnőtt kísérőiknek a rét szépségét, növény- és állatvilágát, ezenkívül a vadásztársaság munkájába is betekinthettek a kicsik. Megtudhatták például, hogy nem az állatok „levadászása” a fő feladatuk, hanem komoly munkát látnak el a természet egyensúlyának a fenntartásában.

– A több mint egyórás túra során rengeteg információval gazdagodtunk, azt gondolom, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem még az őket kísérő szülőknek és pedagógusoknak is tanulságos volt a kirándulás. Részt vettünk a vadetetésben, végül pedig közös szalonna- és kolbászsütésre is sor került – nyilatkozta lapunknak Facskó Mónika, a hagyományőrző csoport vezetője, köszönetét fejezve ki a vadásztársaságnak és mindazoknak, akik segítettek a túra megvalósításában.

A kiránduláson több mint ötvenen vett részt, és annyira jól sikerült, hogy a résztvevők megállapodtak, hagyományt fognak teremteni a programból.

A hagyományőrző csoport legközelebbi összejövetele már a húsvétról fog szólni.