A Tordincei járás díszpolgárává avatták Jankovics Róbertet, a HMDK elnökét

0
51

A Tordincei járási napok zárásaként a közigazgatási egység képviselő-testületi ülésen ünnepélyes keretek között kivételes támogatásáért díszpolgárrá avatták Jankovics Róbertet, a HMDK elnökét.

Programsorozattal ünnepelték a Tordincei járás napját, a rendezvényt szombaton zárták a járási tanács díszülésével. A Davor Adžić elöljáró és Cserepes Zoltán elöljáró-helyettes vezette járásban az elmúlt év eredményeiről szóltak, valamint ismertették a terveket. Az eredményeket bemutató videofelvételeken látható volt a teljesen felújított kórógyi kultúrotthon is. De már épül a kórógyi óvoda, és hamarosan elkészül a tordincei óvodaépület projektdokumentációja is.

Az ülésen a járási képviselő-testület több személyt is kitüntetett, valamint a Tordincei járás díszpolgárává avatta Jankovics Róbert HMDK-elnököt, akinek jelentős támogatást köszönhetnek.

A méltatásban elhangzott, hogy az épülő kórógyi óvodán és a pazar kultúrotthonon kívül közreműködött a helyi katolikus templom tetőszerkezetének a felújításában is, a tűzoltóotthon helyiségeinek és udvarának rendbetételében, de abban is segített, hogy a helyi általános iskola diákjai térítésmentesen étkezhessenek. Hozzájárulása jelentős fejlődést eredményezett az egész járás számára, amit a vezetőség egy díszpolgári címmel kívánt meghálálni.

Köszöntőbeszédében Damir Dekanić, Vukovár-Szerém megye zsupánja kitért a kiváló földrajzi adottságokra, valamint elismerését fejezte ki a vezetésnek a dinamikus fejlesztésekért, és természetesen gratulált a kitüntetett személyeknek. Jankovics Róbert köszönetet mondott a járási vezetésnek a megtisztelő címért, és kijelentette, hogy ami őt illeti, az intenzív együttműködés a jövőben is folytatódni fog.

Az ülésen részt vett Fuzik János, Magyarország eszéki főkonzulja, Domagoj Hajduković parlamenti képviselő, Božo Galić, Vukovár-Szerém megye korábbi zsupánja és több környező járási elöljáró is.

Az ülés előtt megkoszorúzták a Tordinci központjában álló, a honvédő háborúban elesettek tiszteletére állított emlékművet.