Ízek, receptek találkoztak, és közösségi élményekben volt részük azoknak, akik részt vettek a „Szentlászlói ízek” hétvégéjén: pénteken töltött káposzta főtt a téli hagyományok jegyében, szombaton pedig első alkalommal rendezték meg a piték versenyét.
A „Szentlászlói ízek” rendezvény pénteken közösségi főzéssel indult: a magyar konyha ismert és szeretett téli fogását, a töltött káposztát készítették el a szervezők. A munkát a Rozmaring Egyesület összehangolt csapata végezte a HMDK szentlászlói alapszervezetének támogatásával. Szombaton pedig sor került az első pitesütő versenyre. Tizenöt különböző sütemény érkezett a zsűri elé – a klasszikus almás, mákos és tökös ízek mellé meglepőbb variációk is befutottak. A résztvevők több helyről érkeztek, a hangulatra pedig nem lehetett panasz. A szervezők szerint a cél az volt, hogy a hagyományt működés közben mutassák meg. A Rozmaring Egyesület nevében Bocka Szilvia elmondta: a kezdeményezés fókuszában a helyi gasztrokultúra megőrzése áll, amelyben horvát és magyar ízek élnek együtt.

– 2013 óta működünk. Először énekeltünk, később a hagyományőrzés lett az irány. A fiatalok keveset tudnak ezekről a receptekről, pedig a konyhánk különleges – horvát és magyar ízelemek találkoznak. Emiatt született meg a Pitesütő Verseny is. Az idei első alkalmon öt egyesület vett részt, valamint több minta érkezett egy-egy csapattól, így a bírálóbizottságnak nem volt könnyű dolga – mondta Szilvia asszony.
A Rozmaring Egyesület már két éve gyűjti a régi recepteket, és két kiadványt is megjelentetett – az egyik 15 édes, a másik 15 sós süteményt tartalmaz. A terveik szerint évente új tematikus köteteket jelentetnének meg. A „Szentlászlói ízek” tehát nem csupán gasztronómiai esemény volt, hanem egyértelműen a hagyományőrzés része.
Az eseményen jelen volt Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke, Marijana Junušić és Kelemen Dezső, az Ernestinovói járás eljöljárója és elöljáró-helyettese, valamint Császár Zoltán eszéki magyar konzul is.
A program megvalósulását a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.
















