Múlt pénteken az Eszéki Zsidó Közösség dísztermében Lehocki-Samardžić Anna professzor asszony, a Glotta Nyelvi Intézet elnöke A temetők mint a családi és kulturális hagyomány megőrzői – nyelvi tájkép vizsgálata szlavóniai és baranyai zsidó temetők példáján címmel tartott előadást.
A temetők a kulturális értékek és az identitás megőrzésének kincsei, egy adott közösség egy adott területen való jelenlétének bizonyítékai, ezért dokumentálásuk és vizsgálatuk rendkívül fontos mind a kisebbségi, mind a többségi etnikai csoportok számára, a helyi, regionális és gyakran az országos történelem megismerése céljából is. A temetők a nyelv és a kultúra őrei, őrzik neveinket, vallási és világi létünk szimbólumait, valamint azoknak az isteneknek a nevét, akikhez imádkozunk és akiktől félünk. Bizonyos idő elteltével is számos információt szolgáltatnak az őket létrehozó közösségről. A kisebbségi közösségek az idő múlásával erodálódnak, olyan utódok nélkül maradnak, akik gondozhatnák őseik temetkezési helyeit, ezért rendkívül fontos az e területeken élők kultúráját évszázadokig őrző helyek időben történő dokumentálása, elemzése.
Lehocki-Samardžić Anna már évtizedek óta kutatja a magyar nyelvi tájképet és a magyar névanyagot térségünkben. Éppen a sírkövekre vésett magyar nevek „vezényelték” őt a zsidó temetőkbe.
– Az ezekben a temetőkben tapasztalt, a református temetkezési építészethez hasonló elemek olyan szinten nyűgöztek le, hogy elkezdtem komolyabban foglalkozni a zsidó sírkertekkel. A zsidó kultúrából és hagyományból nőtt ki a keresztény kultúra is, így bármilyen témához nyúlunk saját hagyományinkat tekintve, a zsidó kultúra valamelyik aspektusával találkozunk. Az előadás végén a vendégek által feltett kérdések halmaza a téma fontosságát és aktualitását bizonyítja – nyilatkozta Lehocki-Samardžić Anna.
A nyelvi tajkép kutatásával kisebbségi kontextusban csak az 1990-es évek óta foglalkoznak komolyabban a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészei. Partnerintézményének tekinthető az eszéki Glotta Nyelvi Intézet is mint a magyar nyelvi és kulturális identitás kutatását és dokumentálást irányító intézmény, mely idén ünnepli fennállásának a 10. évfordulóját.