A televízió mint fő információforrás

230
BELFLD-TV

Korunk első számú információforrása még mindig a televízió, derült ki abból a felmérésből, amelyet a GfK piackutató intézet végzett. A közvélemény-kutató intézet ezer főt kérdezett meg februárban, a megkérdezettek 57 százaléka főleg a televízióból informálódik, az internetet ilyen célra a résztvevők 19 százaléka használja, míg 10 százalékuk a napilapokból jut információhoz. Nyolc százalékuk azt válaszolta, hogy többfajta médiából is tájékozódik, míg hat százalékuk a rádiót használja.

Ha a régiókra vetítve nézzük az eredményeket, Szlavóniában leginkább a tévéből nyerik az információkat (79%). Majd Lika, Kordun és Banovina következik, ez utóbbiban 63 százalékban a tv a fő információforrás. Zágrábban már kevesebben nézik ilyen célból a tévét, pontosabban 43 százalékuk. A felmérésből az is kiderült, hogy a televíziót leginkább a nők és az idősebb korosztály részesíti előnyben. Annak ellenére, hogy hazánk lakosságának 58 százaléka használja az internetet, információforrásként csak 19 százalékuk. A tévézéshez hasonlóan az internet-felhasználás is régióként változó: az internetet leginkább a zágrábiak és a dalmáciaiak használják, legkevésbé Szlavóniában. A napilapokat az isztriaiak részesítik előnyben.