A kiskőszegi Varga György 83 éves létére fáradhatatlan szorgalommal műveli a szőlőt ma is, akárcsak fiatalabb korában. Ma ő a falu legidősebb bortermelője. Dolgos családban nőtt fel, így munka nélkül nem tudná elképzelni az életét.
i bácsinak már a szülei is szőlő- és bortermeléssel foglalkoztak, és megszerettették vele is e foglalkozást. Akkoriban még több szőlőjük volt a jelenlegi egy hektárnál, de az ültetvény egy része elöregedett, ezért kivágták. Főleg olaszrizlinget termel, de akad másfajta is, melyet pótlásként ültetett, így például zweigelt.
Gyuri bácsi 40 éves korától a nyugdíjig a „Kisikana“ vállalatban dolgozott gázpalack-feltöltőként, és ebben az időszakban csak „másodállásban“ foglalkozott szőlészettel.
Dolgos családban nőtt fel, így nem tudná elképzelni munka nélkül az életét. Ha éppen nincs dolga a szőlőben, akkor mindig talál valamit a ház körül, javítandó kerékpárt, motort, amit bütykölhet. Idejének nagy részét természetesen a szőlőben tölti, 83 évesen Gyuri bácsi Kiskőszeg legidősebb szőlésze.
Gépek nélkül nehezebb volt
Gyuri bácsinak volt ideje megtapasztalni, milyen pusztán emberi erővel, gépek nélkül dolgozni, ezért a modern művelés híve. Elmondása szerint régen sokkal nehezebb volt a munka, mint manapság, amikor a metszésen és szüretelésen kívül szinte mindent gépekkel lehet végezni. Ezenkívül régebben voltak olyan teendők is a szőlőben, amelyekre ma már nem kerítenek sort. Például a szőlő takarása ősszel, amivel a téli fagyoktól óvták az ültetvényt. A munka abból állt, hogy kapával földet húztak a tőkére olyan magasan, hogy a tél végi metszés után megmaradó rügyeket is föld takarja. Ez egész napos, megállás nélküli kapálással járt. A mai szőlőfajták nem igénylik ezt a műveletet.
Traktor híján több munkást igényelt a szőlő megművelése, de Gyuri bácsiéknál a szüreten kívül minden munkát el tudtak látni a családtagok. Szüretkor a szomszédokkal, rokonokkal jártak egymáshoz segítségbe, esetleg napszámost is fogadtak. A szőlészeten kívül mással nem foglalkoztak, így Gyuri bácsiék nem tartottak lovakat sem, melyek nélkül a szántóföldi kultúrák művelése nem volt lehetséges, ezért szüretkor rendszerint béreltek egy kocsist, aki elvitte a termést a pincéig.
A szélsőséges időjárás régen is veszélyt jelentett a mezőgazdászok számára. Csúzán és Vörösmarton is voltak rakétakilövők, melyekből speciális, ezüst-jodidot tartalmazó lövegekkel lőtték szét a jégesőfelhőket. A szőlőbetegségek ellen régen is permeteztek, rézgáliccal és kénporral. A kénport vízzel oldva, de porként is felhasználták a szőlők védelmére. – Akkor is volt olyan év, hogy fölöslegesnek bizonyult a permetezés, és elvette a Jóisten a termést. Ezek a dolgok régen is így mentek, és a jövőben sem lesz másként – szögezte le Gyuri bácsi.
Ahogy vidékünkön általában, Kiskőszegen is jóval több gazda szőlészkedett, mint most, és a legtöbb háznál volt borospince is. Vörösmarttal és Csúzával ellentétben Kiskőszegen kihalni látszik e hagyomány. Több pincesora is volt a falunak, az ún. Sűrű pincesorban kb. 40 pince volt, és magányos pincék is működtek – ma már csak a romjaik látszanak. Kiskőszegen nemcsak a borospincék ritkultak meg az idők során, hanem eltűntek a mesteremberek, a különböző boltok, kocsmák is. Sokan dolgoztak rakodómunkásként, lovakkal húzott dereglyéken (folyami hajó) is. Nem volt könnyű munka, de megélhetést biztosított.
Jugoszlávia idején a Bácskából érkeztek a vevők, így számukra Kiskőszeg volt az első bortermelő „állomás“
Jugoszlávia idején rengeteg vásárló érkezett a Duna túloldaláról, vagyis a Bácskából. Bezdánból, Monostorszegről állandó vevőik voltak a kiskőszegi bortermelőknek, ez volt az első drávaszögi bortermelő „állomás“ számukra a távolságot tekintve. A kuncsaftok ma már Eszék felől érkeznek, akiknek Csúzánál és Vörösmartnál fölösleges továbbmenniük.
Az említett Monostorszeg (a kiskőszegiek Dunamonostort mondanak) régebben nagy munkásfalu volt, a munkások pedig jelentős fogyasztói rétegnek számítanak, így volt 3-4 olyan kocsmáros is a bácskai faluban, akik Gyuri bácsiékhoz állandó jelleggel visszajártak, és hordószámra vitték a borukat.
– Abban az időben nyár közepére elfogyott a borom, pedig 80-90 hektolitert termeltünk évente, ma csupán harmincat. Mégis alig tudjuk eladni. Az a szerencsém, hogy jók a boraink, és az idők folyamán nagy tapasztalatra tettem szert az értékesítés terén is – mondja Gyuri bácsi.
Régebben külön-külön mulatoztak a falubéli magyarok és sokácok. Míg a sokác bálban tamburazene volt, addig a magyarban trombitások muzsikáltak. A kiskőszegi trombitazenekar híres volt abban az időben, Szlavóniába is gyakran hívták őket. A Foki banda nevű együttesben Gyuri bácsi édesapja, id. Varga György is zenélt. Nemcsak bálokon, hanem temetéseken is: a család kérésére elhúzták az elhunyt kedvenc nótáját.
Gyuri bácsi véleménye szerint az esőzés nem ártott a szőlőnek, a tavalyi nagy szárazság után most legalább rendesen átázott a föld. – Az időjárás ellen semmit sem tehetünk, én pedig bízom benne, hogy a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét – mondta Gyuri bácsi.
{fcomments}
