Robi és Edit már túl voltak egy-egy rosszul sikerült házasságon. Most, hogy egymásra találtak, egy új esélyt kaptak a szerelemre. Meg is becsülték ezt a váratlan boldogságot, és féltve őrizgették élettársi kapcsolatukat. Jó munkahelyük is volt, biztos alap a közös jövőhöz.
A váratlan fordulat akkor történt, amikor Robi szülei magatehetetlen betegek lettek.
Nem volt választás, felmondták munkahelyüket és hazautaztak, hogy mindent megtegyenek az ápolásra szoruló szülőkért. Nehéz időszak várt rájuk. Huszonnégy órás „ügyelet”, kiszolgálás lett a mindennapi teendőjük. Editben fel sem merült, hogy nem vállalja. Önfeláldozóan segített, hiszen imádta Robit.
Ám az ápolási díjból nem lehetett megélni, még akkor sem, ha nem voltak különleges igényeik.
Egy évi emberfeletti gondozás után sikerült a szülőket önellátóvá tenni. Nem váltak feleslegessé, de… Észre sem vették, hogy kapcsolatuk már nem a régi, hiszen egymásra alig volt idejük. Edit sok mindent el tudott viselni, mégis megelégelte ezt a nagy terhet, és egyedül kezdte szövögetni jövőjét, Robit kizárva.
Bántotta, hogy munkanélküliek lettek. El is kezdte böngészni az álláslehetőségeket. Külföldi betegápolási ajánlatot kapott. Így nem sokat változott az élete, csak annyiban, hogy euróban fizettek érte. Robi hűséges gyerekként továbbra is kitartott a szülők mellett. Néha alkalmi munkákat vállalt, hogy fedezni tudja saját költségeit.
Edit egyhavi munka után még visszatért, és várta a következő váltást.
Érezték, hogy a nagy szerelemnek hitt kapcsolat lassan megszakad.
Robit furdalta a lelkiismeret, hogy rossz döntést hozott, de szüleit sem hagyhatta egyedül. Vergődött a két fél között. Edit a következő havi külföldi munkáról hazaérve már albérletet keresett, így vissza sem ment Robihoz. Ki hitte volna, hogy egy életre szólónak tartott kapcsolat véget érhet.
Bármennyire is elmélyül a párkapcsolat, egyszer csak valamelyik fél úgy érzi, nem bírja tovább.
Robi a szülők iránti kötelességérzet oltárán áldozta föl szerelmi kapcsolatát.
