Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa és szerepe, amit be kell töltenünk az életben.
Erzsébet, bármerre vitte is az útja, az maradt, aminek született, de engedelmesen vonszolta magát egész életén keresztül. Sokszor nem értette, miért veri a sors. Néha reménykedett, hogy majd valamikor jobb lesz, de inkább csak tűrt.
Szegény családban született. Sok volt az éhes száj, így őt már tízéves korában cselédnek adták egy úri házhoz. Először mindenes volt. A jószágokról gondoskodott, később a konyhába került. Éles eszű, ügyes lány volt. Természetesnek vette helyzetét, hiszen nem ő volt az egyetlen abban a világban, aki már gyermekként felnőtté vált.
Az uraság kocsisa szemet vetett a nővé vált szép cselédlányra. Jobb életre vágyva családot is alapítottak. Először még a cselédlakásban húzták meg magukat. Amikor teherbe esett, elkezdték tervezni az elköltözést. Egy kis rozoga házat tudtak csak venni, de az ügyes asszonyi kéz igazi otthonná varázsolta. Már ott szülte meg fiát, majd két évre rá a lányát.
Napszámosként dolgoztak, szegénységben éltek. Ezt már megszokták, de amikor a férj tüdőbeteg lett, még nehezebben boldogultak.
A gyerekek nőttek, és már a ház körüli munkát is el tudták végezni. Nem volt sok teendő. Jószágot nem tartottak, nem lett volna mivel etetni őket. Csak egy kutyájuk volt. Majd minden nap krumplipaprikás csipetkével volt az ebéd. A mosogatóvízbe aprított kenyér, kicsit megsózva volt a kutya napi eledele.
A szomszédjaink voltak. Érdekes, hogy én gyerekként nagyon szerettem ott lenni, azért is ismerem a sorsukat. Ha csipetkét csinálok, mindig eszembe jut Böske néni, mert én így hívtam Erzsikét. Úgy szerettem hallgatni, mikor a régi dolgokról mesélt, de soha nem panaszként, mert elhitette magával, hogy a szegénységben a gazdagság csak a lélekből fakadhat.
Férje sok szenvedés után meghalt. Két évre rá a fiát is eltemette. Őt sem kímélte a tébécé. Ekkor már kezdte hinni, hogy kíméletlen vele a sors vele. A legfájdalmasabb fia elvesztése volt. Böske néni mégsem adta fel. Özvegyként bolti eladónak taníttatta ki lányát, akinek már szerencsésebb sors jutott. Férjhez ment egy jól szituált rendőrhöz. Anyját öreg napjaira magára hagyta .
Már nem járhatott napszámba. Lábai már alig bírták a napi megterhelést. Ha tehettem, mindig meglátogattam. A legtöbbször almát meg kámforcukrot vittem neki, utóbbit nagyon szerette.
Aztán amikor elkerültem a szomszédságából, hallottam, hogy agyvérzést kapott és lebénult.
Lánya látogatta, de hát a fiataloknak olyan kevés idejük van, így csak a legszükségesebb ellátást kapta, aztán magára hagyták. Ezt már nem tudta elviselni.
Erzsébet azért tudott életben maradni, mert képes volt a sorsát kézben tartani, és képes volt változtatni.
Önmagával szemben könyörtelen lett. Igazságtalanak tartotta a sorsát, és nem engedte, hogy az tovább irányítsa őt. Döntött. Majd ő most kezébe veszi a sorsát. Harisnyát kötött a nyakára, és az ajtókilincsre felakasztotta magát. Járni sem tudott, így négykézláb csúszott az ajtóig.
Nem élhetett tovább rossz sorsa irányításával, de saját akarata szerint meghalhatott.
