Október 31-én ünnepeltük a reformáció kezdetének 505. évfordulóját, Luther Márton bátor tettére több településünkön is úrvacsorás istentisztelettel emlékeztek.
A reformáció nem egy hirtelen „ötlet” eredményeként született meg. A humanizmus megjelenésével, a pápai hatalom és a római katolikus egyház elvilágiasodásával a 16. századi Európa számos egyházi intézményében és egyetemein megfogalmazódott az egyház megújításának gondolata. Végül Luther Márton wittenbergi szerzetes 1517. október 31-i fellépése volt az, ami elindította a reformáció megállíthatatlan folyamatát. Luther 95 tételével eredetileg a búcsúcédulák árusítása ellen lépett fel, és annak teológiai hátterét támadta, nem állt szándékában új vallást alapítani, hanem a meglévő egyházi problémákat szerette volna orvosolni. Luther fellépésének köszönhetően számos hitújító mozgalom indult útjára. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református egyház alapja.
A 16. század elején született új vallás hihetetlen gyorsasággal talált utat Szlavóniába és a Drávaszögbe. Az első prédikátor, aki terjeszteni kezdte e tájon már 1544-ben, Sztárai Mihály volt. A török hódoltságtól szenvedő Szlavónia és a Drávaszög népei számára a Sztárai által képviselt lutheri reformáció a remény és a biztonság érzését hozta el. Sztárai hittérítő munkája rávilágított a katolikus egyház azon téves eszméire és tetteire, amelyek a szentek, a pápa imádatát és a búcsúcédulák árusítását támogatták. Sztárainak és Eszéki Zigericus Imrének, aki szintén beszélte a horvát nyelvet, oroszlánrésze volt abban, hogy alig hét év alatt 120 gyülekezet alakult Szlavóniában és a Drávaszögben. Rövid időn belül a Drávaszög szinte minden magyarlakta (mező)városa és falva a reformáció híve lett, legfontosabb központjai pedig Laskó, Vörösmart, Bellye, Hercegszőlős, Csúza és Kopács voltak. A siker a Dráván túlra is elkísérte őket, Szlavónia lakosságának nagy része rövid időn belül áttért a protestáns hitre. Nemcsak a magyarlakta települések „hódoltak be” az új hitnek – Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu -, hanem számos horvát város és falu is.
A reformáció kezdetének évfordulóján több településünkön is istentisztelet keretében emlékeznek a történelemformáló eseményre.