Cikksorozatunkban olyan horvátországi magyar fiatalokat mutatunk be, akiknek annak ellenére, hogy felsőfokú szakképzettséggel rendelkeznek, nem sikerül elhelyezkedniük. Ezúttal a várdaróci Bálint Csaba mérnökinformatikust kerestük meg.
Bálint Csaba a veszprémi Pannon Egyetemen szerzett diplomát tavaly mérnökinformatikus szakon. Mindig is szerette a műszaki tárgyakat, az informatika pedig különösen érdekelte, így egyértelmű volt számára, hogy milyen irányban fog továbbtanulni. Ezen a szakterületen általában nem szokott gondot okozni az elhelyezkedés, így nem gondolta, hogy a diploma megszerzése után akadályokba fog ütközni.
– Már egyetemi éveim alatt is tudtam, hogy itthon szeretnék majd elhelyezkedni. Bár már akkor sokan figyelmeztettek, annak ellenére, hogy hiány van informatikusokból, régiónkban nem könnyű állást találniuk a szakembereknek. Hát, sajnos, ezt nekem is meg kellett tapasztalnom – tudtam meg Csabától.
Több nyelven beszél
Csaba több helyre is beadta pályázatát, de az állásinterjúk eddig még nem jártak eredménnyel.
– Egyes cégek még arra sem méltattak, hogy válaszlevelet küldjenek. Ami az állásinterjúkat illeti, több ilyenben is volt részem, de a következő körbe már nem hívtak. Szakképzettségemnek köszönhetően többféle feladatot el tudnék látni, több programozási nyelvet is ismerek, rendszergazdaként, webfejlesztőként is megállnám a helyem – nyilatkozta lapunknak Csaba.
Interjúalanyom anyanyelvén kívül jól beszél angolul és németül is, a horváttal ugyan még vannak kisebb gondjai, de igyekszik azt tökéletesíteni. Tovább próbálkozik a vidéken működő cégek „ostromával”, de ha hosszabb ideig nem sikerül állást találnia, akkor akár az ország távolabbi részein is hajlandó lenne munkát vállalni. Ha ez sem sikerülne, akkor külföldi állás után kellene néznie.