Nin – A Zadartól északra fekvő Ninben a hónap elején nyílt meg Horvátország első sómúzeuma. Itt a látogatók többek között a sólepárlás és begyűjtés eszközeivel, a sólepárlás folyamatával ismerkedhetnek meg, de sokféle érdekes fűszernövényt is láthatnak, mint amilyen pl. a sóvirág.
A Zadarhoz közeli Nin városka a horvát államiság bölcsője, a horvát királyok első székvárosa volt. Itt nyitottak meg nemrég egy ún. sómúzeumot.
A látogató a tablók előtt állva tanulmányozhatja, hogy az emberi szervezetnek milyen fontos is a só, de találkozhat a hagyományos sólepárlás és begyűjtés egyszerű eszközeivel is – olvashattuk a Vjesnik c. napilapban.
A múzeumban történeti áttekintést adnak a sólepárlásról a római kortól napjainkig. A tárgyak között olyan fakeretek, favagonok is vannak, amelyekbe 1980-ig gyűjtötték a sót, majd ezeket kézzel gurítottak a lepárlóig. A sólepárlás folyamatát is megfigyelheti az, aki ellátogat ide. A lagúnák melletti parkban sétálva pedig sokféle érdekes fűszernövénnyel is megismerkedhet. Ilyen például a természetes sóvirág. Mate Janković neves mesterszakácsunk elmondta, hogy ezt a növényt már az elkészült ételbe teszik, de használják csokoládégyártáshoz, csokoládés, mogyorós kekszek ízesítéséhez is. A sóvirág mint konyhai fűszernövény természetes jódot, kalciumot, magnéziumot, káliumot és más ásványi anyagokat tartalmaz. A kora reggeli és a késő esti órákban gyűjtik szélmentes időben a nini lagúnák környékén.
Tehát annak, aki Zadar környékén jár, érdemes ellátogatnia a nini sómúzeumba.