A kíséretiesen hasonló rágalmakért az eszéki horvát napilap néhány éve tetemes kártérítést fizetett a HMDK-nak
A múlt héten a MESZ, megszokott formáját hozva, honlapján a zágrábi Kisebbségi Tanácsnak benyújtott 2011. évi pénzügyi beszámolókkal kapcsolatosan alaptalan vádakkal illette a HMDK-t, annak vezetőit, olyan kifejezéseket, minősítéseket használva, mint például (idézzük): „Bebizonyosodott: adócsalást követett el a HMDK” vagy „adót csaltak”, „bűncselekményt követtek el” stb. Ezzel kapcsolatban Jakab Sándor, a HMDK elnöke lapunknak elmondta, a szervezet megteszi, illetve már megtette a szükséges jogi lépéseket a Magyar Napló és annak főszerkesztője ellen (2006-ban egyébként kísértetiesen hasonló rágalmak miatt a Glas Slavonije tetemes kártérítést fizetett a HMDK-nak).
ELFOGADHATATLAN ELOSZTÁS
A Kisebbségi Tanács által április 13-án elbírált 2011. évi pénzügyi beszámolóval, valamint és a nemzeti kisebbségek szervezeteinek megítélt költségvetési pénzekkel kapcsolatban Jakab Sándor az alábbiakat mondta:
„A horvátországi magyar szervezeteket összesen 4 568 000 kúnás támogatásban részesíti a horvát állam 2012-ben. A HMDK ebből 1 705 000 kúnát fog kapni, míg a MESZ 2 863 000 kúnát. Hogy kit vagy kiket terhelhet a felelősség e szégyenletes és a HMDK számára elfogadhatatlan döntésért azok mellett, akik ezt hivatalosan meghozták, igyekezni fogunk kideríteni, mert véleményünk szerint ehhez Sója Dénes negatív hozzáállása nem volt elegendő. Minő véletlen, hogy a Magyar Szocialista Párt magas szintű parlamenti küldöttsége éppen azon a napon járt Zágrábban, a száborban.”
A JELENTÉS CSAK SZABÁLYTALANSÁGOKRÓL SZÓL
A Kisebbségi Tanács a HMDK 2011-es évi pénzügyi beszámolójával kapcsolatosan a következő tartalmú jelentést tette fel a honlapjára, ez szerkesztett formában így hangzik:
„A szervezet jelentésében nagyobb technikai hibákat és szabálytalanságokat észleltünk, amelyeket 60 napon belül el kell hárítani. Az ellenőrzés és az elemzés során megállapítást nyert, hogy az egyesületnek a HunCro Kft.-vel való üzleti kapcsolatában vannak bizonyos szabálytalanságok. Javasoljuk a további finanszírozást a 2012-es évben.”
Jakab Sándor ezt a következőképpen kommentálta:
„Azonkívül, hogy technikai hibákat, szabálytalanságokat észleltek, amelyeket 60 napon belül ki kell javítanunk, nyoma sincs a meszes firkászok által idézetteknek, állításoknak, a Kisebbségi Hivatal általi feljelentésnek. Mi tisztelettel várjuk, hogy a Kisebbségi Tanács konkrétan fogalmazza meg kifogásait, és közölje velünk, hogy aztán azok szerint tudjunk intézkedni. Utalás ugyan van arra vonatkozóan, de konkrétumok nélkül, hogy a HMDK és a HunCro közötti viszony az, ami jelen pillanatban kifogásolható, de szeretnénk megjegyezni, hogy a HunCro-t egykor a Horvát Kormány Kisebbségi Hivatalának javaslatára hozta létre a HMDK, és tizenöt éve rajta keresztül működik alapvető tájékoztatási és kiadói tevékenységünk, magyarságunk többségének a közmegelégedésére. Ezen az alapon fogadták el az illetékesek a 2011-es esztendő első félévére vonatkozó jelentésünket, ami alapvető feltétele volt a további támogatásoknak. A Kisebbségi Tanács megítélte az ez évi támogatást is, az ezzel kapcsolatos szerződést nekünk elküldték, amit a hétfői nap folyamán aláírva vissza is küldtünk, attól függetlenül, hogy súlyos kifogásaink vannak az elosztási arányokat illetően, amit részletesen elemezni fogunk, és aminek a módosítása érdekében minden rendelkezésre álló eszközt igénybe fogunk venni.”