A magyar tudomány ünnepe – nyitórendezvény Eszéken

70

A múlt héten ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyar tudománynak szentelt programsorozatot a Glotta Nyelvi Intézet szervezésében az eszéki Josip Juraj Strossmayer Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dísztermében, a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék társszervezésében. Egy hónapon keresztül különböző programok várják az érdeklődőket.

A magyar tudomány ünnepét 1997 óta tartja meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án. 1825-ben ugyanis ezen a napon Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét is. Ez alkalomból Magyarország számos városában, de az ország határain túl is többhetes rendezvénysorozaton vehetnek részt az érdeklődők. A különböző előadások, kiállítások, bemutatók, filmvetítések, tudományos fórumok egy-egy vezérgondolat jegyében zajlanak.

– A Glotta Nyelvi Intézet már több éve megtartja a magyar tudomány ünnepét, viszont három éve csatlakoztunk hivatalosan is az Akadémia programjához. Idén több koncerttel, műhelymunkával, előadással és minden olyan ismeretterjesztő programmal készültünk, amiről úgy gondoltuk, hogy az interkulturalitás jegyében érdekes lehet a szélesebb közönségnek is – mondta dr. Lehocki-Samardžić Anna, a Glotta Nyelvi Intézet elnöke.

A múlt pénteki nyitóünnepségen dr. Ladányi István, a veszprémi Pannon Egyetem egyetemi docense és dr. Sokcsevits Dénes egyetemi tanár, valamint dr. Varga Szabolcs, a budapesti Történettudományi Intézet Délkelet-Európai Osztályának tudományos főmunkatársa tartott előadást. A következő hetekben pedig az eszéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatói tartanak műhelymunkákat, ezenkívül koncert és kiállítás is szerepel a programban. A záróünnepséget november 23-án tartják.