A magyar népzenei kultúra gazdag repertoárjából adtak ízelítőt a kórusok Sepsén

71

A sepsei HMDK-szervezet rendezvényei egymást érik, a hétvége sem volt eseménytelen Sepsén, szombaton tartották meg ugyanis az őszi kórustalálkozót, amelyen a házigazda sepseiek az Alfalusi Vegyes Karral együtt adtak műsort, majd a vukovári, az újbezdáni, az eszék-rétfalusi és a kórógyi énekkar, valamint a pécsi Bizse zenekar lépett színpadra.

A sepsei HMDK-alapszervezet keretei között több mint egy évtizede alakult meg a népdalkör Keresztes Árpád sepsei születésű zenepedagógus vezetésével. Rendkívül mozgalmas időszak van a kórus mögött. Rendszeres fellépői magyarságunk rendezvényeinek, a kultúra napi programoknak, március 15-ei ünnepélyeknek, drávaszögi és szlavóniai kórustalálkozóknak, de az anyaországban is többször bemutatkoztak. A népdalkör vezetését idővel Ognjenović Zsuzsanna tanárnő vette át, onnantól kezdve a sepseiek az Alfalusi Vegyes Karral közösen járnak a fellépésekre.

A sepsei kórus megalakulása óta tartanak népdalkör-találkozót is, amely mára hagyománnyá vált. Az idei kórustalálkozóra szombaton került sor.

A vendégeket Sipos Zoltán, a HMDK sepsei alapszervezetének elnöke és Magdó János eszéki magyar főkonzul köszöntötte, majd a helyi magyar népzenei kultúra gazdag repertoárjából adtak ízelítőt a résztvevő kórusok.

A rendezvény a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósult meg.