A magyar kultúra napját ünnepelték egyesületeinkben

97
Csúza

A magyar kultúra napja alkalmából – a HMDK központi rendezvénye mellett – több magyar egyesület is tartott összejövetelt. Csúzán, Vukováron, Vinkovciban és Fiumében is megemlékeztek a 202. évfordulón a magyar himnusz születéséről.

Csúza

A csúzai Jókai Mór Kultúregyesület vasárnap tartott ünnepséget a magyar kultúra napja alkalmából a Kossuth-házban. A rendezvény első részében alkalmi műsorra került sor szakcsoportjainak a bevonásával, majd pedig elismeréseket osztottak ki azoknak a csúzaiaknak, akik tevékenységük révén fontos szerepet töltöttek be a falu, a közösség életében: Fica János, Fica Smit Mária, Kébert Irma, Pinkert Ida, Rózsa László, Simits József, Tóth Attila és Varga György kaptak köszönőoklevelet idén, a szervezők elmondása szerint ez csak a kezdet, a díjazásnak terveik szerint lesz folytatása is. Az Ősök csarnoka című kiállítással megemlékeztek a falu korábbi azon jelentős személyiségeiről is, akik sokat tettek a közösségért és a magyar kultúráért, a 19. században élt Ács Gedeonnal indítva a sort. 

Vukovár

A Vukovári Magyarok Közösségének tagjai rendkívül aktív tevékenységet folytatnak, amit a város is elismer. Nem volt eseménymentes számukra az év eleje sem, megtartották a Vince-napot, és a magyar kultúra napja alkalmából is összegyűltek. A kultúra fogalmáról való beszélgetéssel, idézetek felolvasásával és nemzeti himnuszunk eléneklésével ünnepeltek székhelyükön, a vukovári magyar házban.

Vinkovci

A Vinkovcei Magyar Kultúregyesületet főleg az idősebb korosztályhoz tartozók alkotják. Tagjai a megalakulásuk óta rendkívül sokat tettek az ottani magyarokért, identitásuk őrzéséért.

Vegyes kara évente számos helyen vendégszerepel, és saját rendezvénye is van. Megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről, és a magyar kultúra napja alkalmából is tartottak összejövetelt, melynek során előadás hangzott el nemzeti imánk születésének hátteréről a rövid alkalmi műsor keretében.

Rijeka/Fiume

A Tengermelléki-fennsíki megyei HMDK-alapszervezet a magyar kultúra végtelenül gazdag kincsestárából merítve ünnepelt. A tagok közreműködésével Gárdonyi Géza egyik művének az alakjait „támasztották föl”, Radonić Margit a Himnuszon kívül egy Szabó Lőrinc-verset is elmondott, megidézték a magyar operett hőskorát és 20. századi nagy színészeket, együtt elénekelték a Boldogasszony Anyánkat, a régi magyar himnuszt. A program végén egy kis játékra is sort kerítettek: az erre az alkalomra készített Himnusz-kvízt és irodalmi kávéházas fejtörőt is közösen fejtették meg.

Zágráb

A horvát fővárosban is megünnepelték a magyar kultúra napját: a helybéli Ady Endre Magyar Kultúrkör alkalmi műsorában saját irodalmi szakcsoportjuk, vegyes karuk és zenei szekciójuk szerepelt. A rendezvény keretében kiosztották a Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzata által alapított Koiss László-díjat, amelyet idén három hungarológia szakos hallgató, Beštak Klara, Pölhe Dávid és Sivrić Magdalena érdemelt ki Szabó Magda Tündér Lala című könyvének a horvátra fordításáért. Az elismeréseket a kisebbségi önkormányzat elnöke, Balázs-Piri Zoltán adta át.

Split

A HMDK Split-dalmát megyei alapszervezete a helyi magyar közösség nyelvi és kulturális identitásának a fennmaradásáért és a magyar nyelv ápolásáért dolgozik közel három évtizede. Nemzeti ünnepeink alkalmából megemlékezéseket tartanak, és évente ismétlődő rendezvényeik is vannak. A magyar kultúra napja alkalmából is tartottak összejövetelt, melynek keretében filmvetítésre is sor került, Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című, 2022-ben készült filmjét nézték meg közösen.