A magyar kultúra napja Zágrábban

0
42

A zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkörben is ünnepeltek, kiállítással, színdarabbal és zenével tisztelegtek a magyar kultúra napja előtt.đ

A fennmaradt források szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. Ennek tiszteletére 1989-óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Ez az ünnep arra szolgál, hogy felhívja figyelmünket kulturális hagyományainkra, gyökereinkre, összetartozásunkra, és erősítse nemzeti öntudatunkat. 

A jeles napot a zágrábi magyarok is megünnepelték. Az Ady Endre Kultúrkörben Melocco Miklós szobrai címmel egy fényképkiállítás nyílt, amit alkalmi műsor követett, amelyben az egyesület színjátszó szekciójának tagjai adtak ízelítőt a magyar kultúra gyöngyszemeiből, ezt Bartók-művek előadása követte.

– Minden évben megünnepeljük a magyar kultúra napját, amit ezúttal az interdiszciplinaritás jegyében tettünk. Úgy döntöttünk, hogy egyszerre több ágazatát is bemutatjuk ezen az ünnepségen – mondta az Ady Kultúrkör elnöke, Ranogajec Komor Mária, aki hozzátette, örül, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényükre.

 Az esemény a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósult meg.

A Zágrábi Magyar Intézetben is ünnepeltek

A Zágrábi Magyar Intézet 2014 januárjában nyitotta meg kapuit. Fennállása óta számos rendezvénnyel gazdagította a zágrábi magyar kulturális életet és erősítette a két ország kulturális együttműködését. Az ötödik születésnapját ünneplő intézményben a magyar kultúra napja alkalmából dr. Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész és dr. Željka Čorak művészettörténész tartott előadást, majd a Dresch Vonós Quartet etnodzsesszt és magyar népzenét játszott.