A magyar hagyományok napja Nagybodolyán

0
43

A magyar hagyományok jegyében tartották szombati rendezvényüket a nagybodolyaiak. A résztvevők a magyar népitánc-kultúrába kaptak betekintést, emellett halászléfőző-versenyre is sor került.

Nagyszerű hangulat jellemezte a szombati programot a drávaszögi Nagybodolyán, melyet a szervezők, vagyis a helyi kultúregyesület tagjai a magyar hagyományőrzés jegyében tartottak. A programban rövid műsor is helyet kapott, melyben a csúzai Csárdás lépett színpadra.

Hagyományaink fontos része a tradicionális gasztronómia is, például a halpaprikás (halászlé), ezért a főzőverseny is beleillett a programba. A megmérettetésre tizenkilencen neveztek be.

- Reklám -

A nagybodolyai főzőverseny egyedinek mondható abból a szempontból, hogy az ételeket elbíráló zsűri tagjait mindig a helyszínen sorsolják ki a résztvevők közül. Ezúttal is így történt, az aktuális zsűri szerint a legjobb ételt a laskói Munk Erik főzte. A második Goran Bogut csapata lett, a harmadik helyezést pedig a várdaróci Molnár Róbert, a Kopácsi Halásznapok vándorserlegének idei birtokosa nyerte el.

Keresztes József, Molnár Róbert, Munk Erik és Bogut Goran

A rendezvényen részt vett Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke is.

Hogy még jobb legyen a hangulat, a Keresztes József, Balog József és Kurel Goran alkotta trió az alkalomhoz illő mulatós zenét játszott.