A létbizonytalanság napjait pergetjük

Egyfajta apátia jellemzi társadalmunkat, amiért a szakemberek az indokolatlanul magas elvárásokat tartják a legfőbb oknak. Hiába a sokéves tanulás, ha utána a diplomásra munkanélküliség vár, ha tart a holnaptól, ha bizonytalan a jövőjét illetően. Radanović Margit pszichológus nap mint nap találkozik elfásult emberekkel, akik a munkahelyük elvesztése miatt depresszióba süllyednek, és állapotuk ránehezedik egész családjukra.

Nyakig benne vagyunk a válságban, és egyre több szakértő figyelmeztet, hogy még messze a kilábalás. A társadalom egyre szélesebb rétegeit nyomasztják hitelproblémák, munkanélküliség, egészségügyi és társadalmi nehézségek. Egyre több idegeskedés, kedveszegettség, stressz és indulat hatja át környezetünket. Elhatalmasodik rajtunk a bizonytalanság.

Radanović Margit pszichológus azt mondja, szinte naponta találkozik reményvesztett, jövőjükben elbizonytalanodott emberekkel.

– A minap egy 52 éves ember keresett föl, aki 32 szolgálati év után vált állástalanná. Már nem is reménykedik benne, hogy a mai körülmények között új munkát talál. Emiatt letargiába és depresszióba süllyedt – mondja a pszichológus, aki szerint ez az állapot az egész családra kivetítődik. A fiatalok ilyen körülmények között nőnek föl. Nem látnak maguk előtt pozitív példát. A kilátástalan jövőkép miatt elsikkad az emberek életéből a tervezés. Pedig ez az ember egyik legfőbb tulajdonsága, a tervezés, a küzdés valamiért, ez a hajtóerő. A legszomorúbb az egészben, hogy a fiatalok maguk körül lehangolt, talaját vesztett felnőtt társadalom láttán nem értékeli már a munkát. Hiszen azt tapasztalják, hogy a szüleik hiába gürcölnek, ha hónapokig nem kapnak érte fizetést. Így már maga a felnőtté válás sem vonzó távlat sok fiatalnak.
A szakember szerint azok sem érzik biztonságban magukat, akik dolgoznak, mert tudják, hogy ők is máról holnapra munka nélkül maradhatnak.
Nehezen viselik el az állás elvesztését, az otthon ülést, úgy érzik, hogy ezáltal önhibájukon kívül elértéktelenedtek.
A pszichológus azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy szerencsére mindig vannak jó néhányan, akik nem adják fel. Gyakran vesz rész a munkanélküli-hivatal által állástalanoknak szervezett csoportfoglalkozásokon. Ott találkozik olyanokkal is, akik körömszakadtáig küzdenek a kenyérkeresetért, a családjuk eltartásáért.
– Az elszántságra nagyon jó példa egy édesanya esete. Hónapokon keresztül gyűjtögetett hulladék papírt, hogy elvigye a 100 kilométerre lévő Szlavónbródba, mert csak ott fizettek érte. Mindezt azért tette, hogy a gyerekét elküldhesse az érettségi utáni osztálykirándulásra – meséli Radanović Margit.
Akiket ilyen időkben megkísért a végső reményvesztettség, azoknak néha elég annak belátása, hogy egy napot, huszonnégy órát azért mindig túl lehet élni. Különösen ha van kiért. Mert akiknek a bőség és az önzés diktálja, hogy csak egy nap a világ, azok viszont különben sem tartják fontosnak, hogy megtoldják még egy nappal.

{fcomments}