„A legkisebb, de legaktívabb kisebbségi közösség”

40

Magyar napot tartott a Pakráci Magyarok Egyesülete az impozáns Jankovich-kúriában, az alkalmi programban baráti egyesületek és vendégek vettek részt.

A Pakráci Magyarok Közössége a hétvégén szervezte meg a nyugat-szlavóniai magyarok egyik legnagyobb rendezvényét, a Pakráci Magyar Napot, amelynek keretében kórusszemlét is tartottak.

Elsőként Kulhavy Matija, az egyesület titkára köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, a programot a Jankovich grófi család tulajdonában volt történelmi épületegyüttesben tartják, a birtokhoz tartozott egykor Pakrác, Lipik, Daruvár és Csepreg is. Ezt követően a házigazdák nevében Fa Josip, a Pakráci Magyarok Közösségének elnöke üdvözölte a vendégeket, majd Pakrác polgármestere, Anamarija Blažević méltatta az egyesület munkáját, a közösség érdekében kifejtett tevékenységét, kiemelve, hogy ugyan a nemzeti kisebbségek között létszámban ők a legkisebbek, de a legaktívabbak is, hiszen szinte az összes városi rendezvényen részt vesznek, és a többi civil szervezettel is példaértékű az együttműködésük. Megköszönte a csepregi vendégeknek a részvételt, és méltatta Csepreg és Pakrác szoros baráti kapcsolatát. Matijević Olivér, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke megköszönte az egyesület erőfeszítéseit, hozzátéve, hálás amiatt is, hogy a legutóbbi választásokon szavazatukkal is támogatták a magyar parlamenti képviselőjelöltet. Krály Mária, Csepreg Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke is megköszönte az együttműködést, reményét fejezve ki a jövőbeni folytatást illetően.

A magyar nap keretében természetesen gasztronómiai kínálattal is várták a vendégeket: paprikással, lángossal és palacsintával is, a programot pedig egy kórustalálkozóval zárták, amelyen fellépett a Dežanovaci Magyarok Közösségének énekkara, a pakráci zeneiskola növendékei, a Prekopakra cseh egyesület énekkara, a Sirač osztrák és német egyesület, valamint Csepreg város kórusai.