A kormány nem támogatja tovább a laskói kultúrotthon építését

154
07-laskoi-kulturotthon

A nagypolitika vagy a tanácstagok döntésképtelensége-e az oka, nem lehet tudni, mindenesetre a kormány megvonta a Bellyei járástól a laskói kultúrotthon építésére jóváhagyott 2,3 millió kúnát, így az építkezés nem folytatódik.

A horvát kormány múlt heti ülésén hatályon kívül helyezte azt a döntését, mely szerint a Bellyei járás 2,3 millió kúnát kap a laskói kultúrotthon építésének második fázisára. Döntésüket azzal indokolták, hogy a meg nem tartott járási ülések miatt több fontos határozat nem született meg, így nem folytatódhat a kultúrotthon építése.

Mint ismeretes, a kultúrotthon építésének első fázisát is a kormány finanszírozta, de az építkezés során több szabálytalanság is felmerült, ezért a tanács tagjai ezekre magyarázatot, valamint egy átlátható költségvetést kértek a járási tanács elnökétől, Tokai Istvántól, amit ő nem teljesített. Többek között emiatt váltották le. A laskói kultúrotthon építésének leállásáért Tokai a HMDK-s tanácstagokat is vádolja.

– A tizenhat tagú testületből három HMDK-s, így nem értem Tokai vádaskodását, hiszen mi soha nem szavaztunk az új kultúrotthon ellen. Úgy gondolom, hogy Tokai csak saját magát okolhatja az egészért, hiszen az idei három tanácsülés közül kettőről éppen ő távozott – mondta Cickai Csaba, a Bellyei járás elöljáró-helyettese.

Igor Ružička (HDSSB) a Glas Slavonije napilapnak elmondta, a kormány húzását a választási kampány részeként lehet értékelni. Szerinte „érdekes”, hogy amíg Tokai volt az elnök, volt pénz, amint leváltották, hirtelen megvonták a támogatást. Ami a kultúrotthonnal kapcsolatos döntést illeti, legutóbb nem a HDSSB-s, HMDK-s, HSP-s és SDP-s tanácstagok voltak azok, akik nem szavaztak a kultúrotthonnal kapcsolatosan, ők csupán azt akarták, hogy a vonatkozó napirendi pontokra az ülés végén kerüljön sor, de az elöljáró asszony ezzel nem egyezett, és Tokaival, valamint a MESZ-es és a HDZ-s tanácstagokkal együtt távozott az ülésről.