A kormány magára vállalja a megsérült épületek felújítását

0
15

A kormány teljes egészében vállalja a december végi földrengésben Sziszek-Monoszló (Sisačko-Moslavačka) és Károlyváros (Karlovačka) megyében megsérült épületek felújítását – jelentette be a múlt csütörtöki kormányülést követően Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter.

Ennél a két megyénél, amelyet január 4-én katasztrófa sújtotta területté nyilvánítottak, a kormány figyelembe vette, hogy gazdaságilag visszamaradott területről, hátrányos helyzetű településekről van szó, ezért a lakosságnak nem kell részt vennie a felújítás finanszírozásában – mondta Horvat, hozzátéve, minden magánházat felújít az állam, amelyben életvitelszerűen élnek a tulajdonosok vagy hozzátartozóik.

Ami a műemlék- és kulturális örökségvédelem körébe tartozó épületeket illeti, felújításukat a kulturális minisztériumnak a helyi önkormányzatokkal közösen kidolgozott programja szerint végzik majd el – húzta alá a tárcavezető.

Andrej Plenković kormányfő a kabinet ülésén elmondta: egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre a károk nagyságát illetően. Jelezte ugyanakkor, hogy eddig 41 500 épületre érkezett kárbejelentés.

A horvát szábor szeptember közepén fogadta el a márciusi zágrábi földrengés helyreállításáról szóló törvényt, amely Zágráb városára, valamint Zágráb és Krapina-Zagorje megyére vonatkozott. Eszerint az állam 60 százalékban, az önkormányzatok 20 százalékban támogatják a magánházak helyreállítását, a maradék 20 százalékot a tulajdonosoknak kell állniuk. Azon károsultak esetében, akik minimálbérből élnek, és nem rendelkeznek jelentősebb vagyonnal, az állam és az önkormányzat átvállalja az önrészt. Ennek a törvénynek a módosítására küldött a kabinet múlt csütörtökön javaslatot a parlamentnek, és terjesztette ki Sziszek-Monoszló és Károlyváros megyére a fent említett kiigazításokkal.