A Kopácsi-rét az a hely, ahol az áradás szívesen látott vendég

149

A sok eső és folyóink magas vízállása rendkívül pozitív hatással van a Kopácsi-rétre. Az áradás valóságos infúzió a réti élővilág számára, melynek már nagy szüksége volt a vízre, mert az előző években rendszerint elmaradt a tavaszi áradás.

A Kopácsi-rét egyike Európa legnagyobb ártereinek, mely az 1960-as évek óta védettség alatt áll. A mintegy 23 ezer hektáros árterületen számtalan rovar és növényfaj mellett 56 gerinces állat, 44 halfajta és 297 madárfaj él. A madarak közül 147 itt is fészkel, a többi pedig időszakonként jelenik meg az Európai Amazonas néven is ismert területen. A mostani magas vízállás megtöltötte az árterületet, mely rendkívül jó hatással van az élővilágra.

– A rétet tavasszal rendszerint elönti a víz, ám az utóbbi években ezek az áradások elmaradtak, aminek a hiánya észrevehető volt, ezért már nagy szükségünk volt a víztömegekre, hiszen legutóbb 2013-ban telt meg a rét életadó vízzel – mondta Forján Renáta, a Rét munkatársa, aki reméli, hogy minél tovább megmarad a víz.

A múlt héten 563 centinél tetőzött a Duna. A magas vízállásnak köszönhetően szinte az egész rét egy hatalmas tóvá vált. Ez a turizmusnak is kedvez, ilyenkor igazán nagy élmény a réti hajókázás, hiszen olyan helyekre is elvisz a vízi jármű, ahova máskor nem juthatnánk el, de csónakázni, kenuzni is most a legizgalmasabb. A Rét munkatársai stábunkat is elvitték egy rövidebb vízi útra, ahol sikerült nem mindennapi felvételeket készítenünk.