A Kispest Honvéd FC U10-es korosztályát látta vendégül kétnapos barátságos meccsekből álló sportnapra a Várdaróc FC, az esemény az ismerkedésről és a tapasztalatszerzésről szólt.
A Várdaróc Futballklub fociakadémiája révén rendkívül sok időt és energiát fektet az utánpótlás-nevelésbe, az ifjoncok fejlődése érdekében a bajnoki mérkőzések mellett igyekeznek minél több barátságos mérkőzést és ifjúsági labdarúgótornákon való részvételt is szervezni számukra.
Hétvégén a Kispest Honvéd FC U10-es korosztályát látták vendégül kétnapos barátságos meccsekből álló sportnapra.
A programot Kiss Dárió, a Várdaróc FC egyik vezetője kezdeményezte, és Déra Nándor közreműködésével valósult meg. Déra laskói származású, ma Budapesten él és gyerekei révén kötődik a Kispest Honvédhoz, fiai három éve játszanak a klubban.
Az első napon az NK Osijek, a másodikon a Várdaróc FC U10-es csapata mérkőzött meg a budapesti csapattal.
– Gyerekeink nagyon élvezték a találkozót, ami elsősorban tapasztalatcsere szempontjából volt számukra hasznos. Odahaza, ha játszunk, nagyjából mindig ugyanazok a csapatok ellen lépnek pályára fiataljaink, ezért van szükség arra, hogy új ingerek is érjék őket – nyilatkozta lapunknak Déra Nándor, megemlítve, hogy útjuk egyben „honismereti” kirándulás is volt számukra, amiért köszönetét fejezte ki vendéglátóiknak.
A budapesti fiatalokat a kopácsi Tangazdaság és Ifjúsági Központban szállásolták el, a Várdaróc FC fogadta őket, de ellátogattak az eszéki Opus Arénába is.
Ez volt az első találkozó a Várdaróc FC és a Kispest Honvéd fiataljai között, de a felek tervezik a további együttműködést, idén szeretnének egy őszi focitornát összehozni közösen.

