A kisebbségek napja Spitben

166

Split, 2013. december 6. – Az ENSZ Közgyűlése 1950-ben jelölte ki december 10-ét az emberi jogok napjává. Ebből az alkalomból minden évben összejövetelt szerveznek Splitben, amelyen az ott élő magyar kisebbség is képviselteti magát. Fontányi Árpád megyei magyar kisebbségi képviselő lapunknak elmondta, majd 350 ember jelent meg a most már hagyományosnak mondható rendezvényen a Bolero étterem nagytermében. Az előző évekhez hasonlóan a vacsora után a zenekar sorra játszotta el a résztvevők nemzeti táncait és dallamait. A kisebbségi képviselő hozzátette, az egyedüli kifogásolnivaló az volt, hogy a polgármester ezúttal sem tisztelte meg jelenlétével az eseményt.

{fcomments}