A kisebbségek a horvát médiában

186


OPATIJA/ABBÁZIA – Május 4-én került sor a Kisebbségek a médiákban elnevezésű szemináriumra, amelyet az országos Kisebbségi Hivatal (KH) és a Kisebbségi Tanács (KT) szervezett az Admiral szállóban. A Horvátországban működő kisebbségi lapok főszerkesztőin és az elektronikus médiák képviselőin kívül az egész napos rendezvényen részt vettek még mr. sc. Branko Sočanac, a KH vezetője, Aleksandar Tolnauer, a KT elnöke, mr. sc. Zdenka Čuhnil parlamenti képviselő, prof. dr. sc. Siniša Tatalović elnöki tanácsos és prof. dr. sc. Slobodan Uzelac, a horvát kormány alelnöke.


A résztvevők a nap folyamán több előadást is meghallgathattak a médiákban való jelenlétükről, a velük szemben megnyilvánuló diszkriminációról, előítéletekről. Az előadásokból kiderült többek között, hogy egy-egy nemzetiség Horvátországban csak abban az esetben kerül be a többségi médiába, ha soraikban ellentétek vannak, ha valamilyen botrány lengi őket körül. A szerkesztők fő célja ilyenkor a szenzációhajhászás. Ha a bűnügyi rovatba kerülnek be, akkor külön kiemelik nemzetiségi hovatartozásukat, valamint akkor is, ha egy-egy politikai nyilatkozatban negatív kontextusban beszélnek róluk.

 

Zdenka Čuhnil asszony előadásában kifejtette, nem érti, miért nem tudják már évek óta elérni, hogy a közszolgálati televízióban legyenek kisebbségi műsorok, amelyek a nemzetiségek nyelvén szólnak a nézőkhöz. Terveikben heti 4×15 perces műsorról van szó, amiből az egyik mindig a szerb lenne, a többi pedig megoszlana a többi kisebbség között. Erre az új médiatörvény is lehetőséget nyújt. Horvátországot több szerződés is kötelezi, valamint bilaterális egyezményekben is kötelezettséget vállalt az ország, még sincs előrelépés az ügyben. Pozitív példákat is felhozott a képviselő asszony az ausztriai, szlovéniai és magyarországi gyakorlat bemutatásával.

 

Siniša Tatalović előadásában Horvátországnak a kisebbségi törvények betartásával kapcsolatos hiányosságait vázolta fel.

– A törvények lehetnek jók, lehetnek európaiak, attól még nem hatnak ki mindennapi életünkre, nem teszik jobbá azt. Lehet jó törvényeket hozni, de ha nincs politikai akarat, hogy azokat be is tartsák, mit sem érnek. Ha elfogadnak egy jó törvényt, és az Brüsszelnek is tetszik, sokan hiszik azt, hogy teljesítettük a „házi feladatot“. De ezeknek majd csalódniuk kell, ugyanis az EU nemcsak azt vizsgálja, milyen egy törvény, hanem a gyakorlatba való átültetését is értékelik – mondta töbek között az elnöki tanácsos.

 

Tolnauer, a Kisebbségi Tanács elnöke elmondta, hogy ha éveken keresztül nem fejtettek volna ki komoly erőfeszítéseket a Hivatal és a Tanács tagjai, számos jog még nehezebben valósult volna meg. Mindenesetre nem lehetünk elégedettek – tette hozzá.

 

A horvátországi magyar írott és elektronikus médiát Kriják Krisztina, a Képes főszerkesztője, valamint Varga József, a Drávatáj televíziós magazinműsor főszerkesztője képviselték.

P5046446

Zdenka Čuhnil asszony előadása

P5046441

Aleksandar Tolnauer

P5046463

Opatija