A Jankovics-Szántó páros indul a parlamenti választásokon

0
173
jankovics-szanto

Eszék – A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége szombaton, október 8-án tartotta soros elnökségi ülését. A tanácskozáson többek között a HMDK parlamenti képviselőjelöltjeiről is döntöttek: a decemberi választásokon a Jankovics Róbert-Szántó Tibor „páros” indul a szervezet színeiben.

A HMDK országos elnöksége szombaton, október 8-án tartotta őszi ülését a szervezet eszéki rendezvénytermében.
Az ülésen először az ügyvezető elnök, majd az elnök beszámolója hangzott el: Jankovics Róbert az előző ülés óta eltelt időszak eseményeit összegezte, szólt az eszéki Európa-napról, elmondta, hogy a HMDK küldöttségét fogadta Orbán Viktor miniszterelnök zágrábi hivatalos látogatása során, majd felsorolta az év eddigi rendezvényeit. Ami az infrastrukturális fejlesztéseket illeti, a kiskőszegi HMDK-székház felújítását említette, valamint azt, hogy a darázsi magyarok és a sepsei HMDK is székhelyhez jutott, most a várdaróci tájház és a dályhegyi kultúrotthon felújítása, illetve építése van napirenden. Jakab Sándor elnök beszámolt magyarországi hivatalos tárgyalásairól, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél tett látogatásáról, ismertette a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. működését. Elmondta, hogy üléseztek a MÁÉRT szakbizottságai, ezekben a HMDK is helyet kapott. De részt vett a Kárpát-medencei vidékfejlesztési együttműködéssel kapcsolatos üléseken is. Az új magyar alkotmánnyal kapcsolatban írásbeli javaslatot is benyújtott a HMDK – mondta. Kriják Krisztina alelnök beszámolt a budapesti Polgárok Házában tartandó műsoros bemutatkozás előkészületeiről. Majd áttekintve a magyarságunkat érintő egyéb kérdéseket, a parlamenti képviselő-jelölttel kapcsolatban is meghozta döntését a HMDK vezető testülete.
A küszöbönálló parlamenti választásokon a HMDK jelöltje Jankovics Róbert, helyettese pedig dr. Szántó Tibor lesz.