A HMDK Gazdaköre idén is gyűjti a búzát a „magyarok kenyerébe”

59

A HMDK Gazdaköre idén is bekapcsolódott a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” elnevezésű jótékonysági programba, amely az egyik legszebb példája a nemzeti összefogásnak a Kárpát-medencében. A horvátországi magyar gazdák közössége évek óta aktívan részt vesz ebben a karitatív kezdeményezésben, idén pedig ismét gyűjtik a búzaadományokat és a pénzbeli támogatásokat.

A Magyarok Kenyere Program célja, hogy a magyar gazdák által adományozott búzából készült lisztet és kenyeret Magyarországon és a határain túli vidékeken olyan gyermekeket segítő szervezetekhez, intézményekhez és családokhoz juttassák el, ahol valóban szükség van rá. A kezdeményezés mára a magyar nemzeti összetartozás egyik legmeghatóbb szimbólumává vált. A HMDK Gazdaköre évek óta elkötelezett támogatója e programnak, így idén is lehetőséget biztosítanak az adakozásra: a búzaadományokat a karancsi Szabó gazdaságban, míg a pénzbeli felajánlásokat a Gazdakör bellyei irodájában várják, munkanapokon 8 és 16 óra között.

A Gazdakör nemcsak az adománygyűjtést szervezi meg, hanem felhívja a figyelmet az összefogásra: minden évben búzaadományozási ünnepséget is tart augusztusban. Az esemény nemcsak a segítségnyújtásról, hanem az összetartozás és a közös felelősségvállalás szellemiségéről is szól.

A Gazdakör tevékenysége azonban messze túlmutat a karitatív kezdeményezéseken. A szervezet az elmúlt hónapokban is aktívan részt vett a horvátországi magyar gazdák szakmai fejlődésének előmozdításában, valamint kapcsolatépítő rendezvényeken való jelenléttel erősítette a nemzetközi együttműködést.

Májusban például ellátogattak az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárra, amely Délkelet-Európa egyik legnagyobb agrárszakmai rendezvénye. A vásár lehetőséget biztosított a legmodernebb mezőgazdasági gépek, technológiák és innovációk megismerésére, de a program szerves része volt a mesterséges intelligencia agráriumban való alkalmazásával kapcsolatos szakelőadás is. Tarnai Attila és Lyubastyik András falugazdászok vezetésével a résztvevők betekintést nyerhettek a legfrissebb trendekbe, tapasztalatot cserélhettek más régiók termelőivel, ami hosszú távon is erősíti a horvátországi magyar gazdák versenyképességét. Februárban pedig ott voltak a AGROmashExpo 43. nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép-kiállításon Budapesten.

De egyéb programokon is részt vesznek, így a Gazdakör csapata képviselte közösségünket a szlovákiai Gútán megrendezett fesztiválon és a nemesgörzsönyi (Magyarország) böllérversenyen és -fesztiválon. Ezek az események elsősorban kapcsolatépítő jellegűek, ugyanakkor szimbolikus jelentőséggel is bírnak: a magyar gazdák határokon átívelő összetartozásának kézzel fogható példái.

A gazdaszervezet rendszeresen tart szakmai továbbképzéseket is, ebből az idén is többet szerveznek.

A HMDK Gazdaköre nem csupán a mezőgazdasági érdekképviselet és szakmai fejlődés terén végez elismerésre méltó munkát, hanem társadalmi felelősségvállalásból is példát mutat. A Magyarok Kenyere Programban való részvétel, a szaktudás gyarapítása, a határokon átnyúló kapcsolatok ápolása és az összetartozás erősítése mind azt bizonyítják, hogy a Gazdakör tevékenysége egyaránt szolgálja a horvátországi magyar gazdák és a magyar közösség egészének érdekeit is.