Nemrég virágoztak el a gyümölcsfák, a termesztők pedig már javában dolgoznak a gyümölcsösökben, és már jóslatokba is lehet bocsátkozni az idei termést illetően.
Azt már sok gyümölcstermesztő megtapasztalhatta, hogy milyen károkat tud okozni a kíméletlen időjárás: néhány óra alatt tönkremehet az egész termés. De az időjárás csak az egyik veszélyforrás a termés számára, hiszen a virágzás idején rengeteg kórokozó és betegség támadja meg a fákat. Ilyenkor a tapasztalt gazdák már tudják, hogy fontos a védelem szempontjából a permetezés, aminek az elmaradása komoly károkat vonhat maga után.
Egyes gyümölcsfafajták a virágzáskor a legérzékenyebbek
A gyümölcsfák tavaszi virágzása már önmagában csodaszép látvány, de ennél fontosabb szerepe is van: belőle lehet ugyanis jósolni az évi termés mennyiségére. A különböző fajták virágzása más időpontokban történik, általában a kajszi kezdi a sort, amelyet az őszibarack, a meggy és a szilva követ, majd a sort a körte és az alma zárja. Természetesen erre is kihatással van az időjárás, hiszen ha hűvös a tavasz, a virágzások elhúzódhatnak vagy egymásba érhetnek.
Dályhegyen is gyönyörű látvány tárul elénk, hiszen gyümölcsfák tömkelege található ezen a vidéken. Móger Lászlónak is van gyümölcsöse, egy hektárnyit már 11 év óta gondoz. Emellé még összesen három hektárra telepített fiatal fákat.
– Őszibarackkal és kajszival foglalkozom, amelyekről tudvalevő, hogy a virágzáskor a legérzékenyebbek, ilyenkor kell leginkább odafigyelni a növényvédelemre. Ezeket a virágzás idején is permeteztük. Emellett most van az ideje a termésritkításnak is, hiszen ha minél szebb és minőségibb gyümölcsöket szeretnénk, akkor az ágakon meg kell ritkítani a kifejlődő terméseket. Tavaly nagyon jó évünk volt, szép és bőséges termést könyvelhettünk el, de idén inkább csak közepesre számítok, ugyanis az időjárás miatt néhány fa ki sem virágzott. Nem olyan vészes a helyzet, de biztosan nem lesz olyan jó évünk, mint a tavalyi – tudtam meg Móger Lászlótól.
A tafrina támadja a barackfákat
A csúzai Horvát Ilonkának többféle gyümölcse is van, jelenleg szüretelik az epret, az őszibaracknál a ritkítás és a permetezés van soron.
– Emellett az alma-, a szilva- és a körtefákat is permetezzük jelenleg. Sajnos nem merek jósolni az idei hozamokat illetően, mert bár bő termés ígérkezik, de mivel a szabad ég alatt vannak, a kedvezőtlen időjárás még jócskán közbeszólhat. Sokan az almára panaszkodnak, de nekem ebből az idén, úgy tűnik, jó termésem lesz, a tavalyival ellentétben. A barackok az idén sok helyütt betegek, a tafrina támadja meg őket, amely eltűnne, ha megjönne a jó meleg. Ilyenkor leginkább az új levelekre kell odafigyelni, amelyek táplálást igényelnek – mondta Horvát Ilonka.
Az idei tavaszi időjárás tehát nem nevezhető kifogástalannak, de reméljük, hogy olyan szélsőségekkel, mint a néhány évvel ezelőtti jégverés, nem kell számolniuk a gyümölcstermesztőknek.