A gyerekek továbbviszik a néptánc hagyományát

0
84

A Kórógy Hagyományőrző Egyesület szervezésében a hét végén negyedik alkalommal került sor gyermek dal- és táncfesztiválra az Árpád-kori településen.

A Kórógyi Hagyományőrző Egyesület 2009-ben alakult meg azzal a céllal, hogy ápolja a település magyar zenei hagyományait. Ők a szervezői a kórógyi zenésztalálkozónak és számos más rendezvénynek. Gyermektánccsoportjuk két korosztályban működik. Cserepes Diana szervező szerint fontos tenni a közösségért, a helyért, ahol élünk, ezt szeretnék a gyerekeknek is megtanítani. Szerencsére van utánpótlás, és a gyerekek továbbviszik, ápolják a néptáncos hagyományt is. Rendszeresen részt vesznek a környék eseményein, de külföldi felkéréseknek is eleget tesznek. Többek között ezek viszonzásaként szervezték meg először az első gyermek dal- és táncfesztivált drávaszögi és szlavóniai gyermektánccsoportok részvételével négy évvel ezelőtt.

A hét végi rendezvénynek még az eső sem tudott ártani. A zenés felvonulás végét ugyan elmosta, de a sátor ennek ellenére is megtelt érdeklődőkkel, így előttük pörögtek a kislegények és a kislányok a színpadon kora délutántól napestig. A többórás programban fellépett a hazaiak mellett a csúzai, a várdaróci, a szentlászlói, a kiskőszegi néptánccsoportok apraja-nagyja. Szólt a muzsika, egymást váltották a csoportok. A szlavóniai és drávaszögi gyermektáncosok mellett a magyarországi Nagydobsza és Kisdobsza táncosai is bemutatkoztak, valamint Josipovac Punitovačkiról egy szlovák hagyományokat ápoló tánccsoport érkezett.

Színpadra álltak az egyesület zenésznövendékei, vagyis Tia, Bence és Sven is, társaik nagy örömére. A zeneoktatást a Csoóri Sándor Alap támogatásával szervezi a Kórógy Hagyományőrző Egyesület, amelyet az Aranycsárdás együttes két doroszlói tagja, Csernicsek Edvin és Ervin vezet.

Az eseményen részt vett Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Željko Matanović, a Tordincei járás elöljárója is. Mindketten elismerően szóltak a hagyományőrző egyesület munkájáról. Az elöljáró Jankovics Róbert munkáját is megdicsérte, mert mint mondta, ő nem csupán a magyarságot képviseli a horvát száborban, hiszen több, a járásban megvalósuló projekt is neki köszönhetően realizálódik. A vendégek között volt Dezső István, a Tordincei járás elöljáró-helyettese is.

Az eseményt a zágrábi Kisebbségi Tanács, a HMDK és a Todincei járás támogatta.