A horvát hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte az országos statisztikai hivatal előzetes adatként. Ez volt a második egymást követő növekedést jelző negyedév, de a bővülés szerényebb volt, mint a második negyedévben, amikor még 0,8 százalékos emelkedést jegyeztek. Az idei első negyedévben a GDP 0,8 százalékkal zsugorodott. A HINA által megkérdezett elemzők nagyobb, 1,2 százalékos harmadik negyedévi gazdaságnövekedésre számítottak. A statisztikai hivatal december 20-án ismerteti a negyedévre vonatkozó végleges adatot. Tavaly a horvát GDP 1,2 százalékkal, 2009-ben 6 százalékkal zsugorodott.
Október végén a horvát központi bank 1 százalékról 0,5 százalékra rontotta az ország idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését. A HINA által nemrég megkérdezett elemzők szerint az idén csupán 0,4 százalékkal nő a horvát GDP a három hónappal korábban becsült 1,1 százalék helyett.