A Füstbement tervet jelenítették meg plakáton a diákok

175

Idén is meghirdették a diákok számára azt a plakátverspályázatot, amelyre a határidőig több mint 150 pályamű érkezett be. A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) és a Barkóca gyermekújság szerkesztősége minden évben meghirdeti a magyar költészet napja alkalmából ezt a pályázatot. Ezúttal Petőfi Sándor Füstbement terv című versét kellett „megrajzolni”.

„Vegyél részt te is pályázatunkon, és ünnepeld alkotva a Magyar Költészet Napját!” Ezzel a felszólítással hívta életre már évekkel ezelőtt a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma és a Barkóca gyermeklap a magyar költészet napja alkalmából a plakátverspályázatát, melyet a magyar Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága támogat.

– A horvátországi magyar oktatásban részesülő tanulók jelentkezhettek korábbi pályázatainkra is, feladatuk az volt, hogy ábrázolják egy általunk kiválasztott vers tartalmát egy A3-as méretű plakáton, bármilyen technikával. Az idén neves költőnk, Petőfi Sándor születésének a 200. évfordulója alkalmából a Füstbement terv című versét kértük feldolgozni. A pályázatunk iránti érdeklődés nőtt, és a munkák minősége is évről évre magasabb szintű, úgyhogy a zsűrinek igazán nehéz dolga volt. Ezúttal is korosztályok szerint hirdettük meg a vetélkedőt, alsós, felső tagozatos és középiskolás kategóriában, de a beérkezett munkák mennyisége azt indokolta, hogy a felső tagozatos pályázókat „középen” szétválasszuk – mondta Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője.

151 művet bíráltak el

A pályázatot a magyar iskolákba és anyanyelvápoló órákra járó általános és középiskolások számára írták ki, akiknek az volt a feladatuk, hogy a vers egészét kézzel írva, hibátlanul jelenítsék meg plakát formájában, legjobb rajztudásukkal. A zsűrinek összesen 151 pályaművet kellett elbírálnia és kiválasztani a legjobbakat.

– A felhozatal vegyes volt, mint minden évben. Voltak olyan diákok, akik nem írták rá az egész verset, vagy hozzáírtak ezt-azt, és sokan nem is fejezték be, tehát nem színezték ki, nem lett teljes a kép, nem volt jó a kompozíciója a plakátnak. E műfajnál követelmény, hogy a kép és a szöveg egyformán domináljon, színes legyen, jól olvasható, és valamilyen módon tartalmazza a vers részleteit – mondta Vučenović Belašić Tímea rajz szakos tanár, a zsűri egyik tagja.

A háromtagú bírálóbizottságnak nem volt egyszerű a dolga, hiszen számos jól átgondolt, látványos, igényes munkát készítettek a gyerekek. De olyanok is születtek, amelyek miatt ezúttal is kénytelenek voltak felhívni a figyelmet arra, hogy a verset pontosan le kell írni, hogy a szülői segítségnek korlátok közt kellene maradnia, hogy ügyelni kellene a plakát méretére stb. 

A mai felgyorsult világban és a főként online térben zajló mindennapjaink miatt sokszor háttérbe szorul az irodalom. Éppen ezért szervezik meg minden évben a szóban forgó plakátverspályázatot, amelynek célja a magyar költészet népszerűsítése, valamint a tanulók nyelvi és irodalmi műveltségének a gazdagítása.

EREDMÉNYLISTA
1-4. osztály:

1. hely: Toth Sara (KÓRÓGYI Á. I., 3. osztály)
2. hely: Peko Mila (HMOMK Á. I., 3. osztály)
3. hely: Nagy Dávid (VÖRÖSMARTI Á. I., 3. osztály)

5. és 6. osztály

1. hely: Andócsi Rebeka (HMOMK Á. I., 6. osztály)
2. hely: Horvát Bernadett (VÖRÖSMARTI Á. I., 5. osztály)
3. hely: Farahó Tibor (Laskói ÁI)

7. és 8. osztály
1. hely: Zsivics Antónia (VÖRÖSMARTI Á. I., 7. osztály)
2. hely: Kolar Emanuel (VÖRÖSMARTI Á. I., 8. osztály)
3. hely: Szabó Vivien (VÖRÖSMARTI Á. I., 8. osztály)

KÖZÉPISKOLÁSOK
1. hely: Pusztai Lidija (HMOMK K. I., 3. T osztály)
2. hely: Šarac Noemi (Druga srednja škola, Pélmonostor, 4.V osztály)
3. hely: Molnar Josipa (Druga srednja škola, Pélmonostor, 4.V osztály)