A horvát hegyvidék (fennsík) fenyvesei között, nyolcszáz méteres magasságban áll egy kastély, amely évszázadok óta őrzi a határvidék emlékezetét. Stara Sušica erődje túlélte a török pusztításokat, gazdái nemesi kiváltságokat nyertek a Habsburgoktól, majd a 19. században romantikus álommá formálták át. Ez a hely nemcsak kövek és tornyok története, hanem meneküléseké, újjászületéseké és egy lassan elcsendesedő falué is.
Stara Sušica kastélya a horvát hegyvidék középső részén, Fiumétől (Rijeka) alig 44 kilométerre, az A6-os autópálya közelében bújik meg az erdők között. Ma közigazgatásilag Ravna Gorához tartozik, de múltja jóval gazdagabb annál, mint amit szerény mérete sejtet. A Frangepánok által a török időkben emelt kisebb erősség a határvidék egyik fontos védelmi pontja volt. A helyiek tudnak az 1586-os oszmán pusztításról: a támadók felégették a kastély mellett álló kápolnát, amelynek helyén ma a Szent Antal-templom magasodik. Maga az erőd azonban kitartott, és nem került török kézre. A portyázások idején a lakosság a Kupa túlpartjára, a mai Szlovénia területére menekült, s csak a 17. században, a határvidék megnyugvásával kezdett lassan visszaszivárogni.
A békésebb idők nemcsak nyugalmat, hanem kiváltságokat is hoztak. II. József császár, magyar–horvát király 1785-ben Ravna Gorával együtt városi rangot adott a településnek. A helyi közösség egyik legféltettebb kincse egy 1778-ból származó aranyozott monstrancia, amely Mária Terézia ajándéka volt. Ezek a gesztusok nemcsak rangot, hanem identitást is adtak a hegyvidék peremén élőknek.
Egy iparosodó falu a fenyvesek között
A 18. század elején új fejezet kezdődött, amikor megépült a Karolina út, amely összekötötte a kontinenst az Adriával. Az útvonal felélénkítette a kereskedelmet, és Stara Sušicát közelebb hozta a világhoz. A 19. században a patak partján üveghuta – helyi szóval „staklana” – épült, kicsit feljebb pedig fűrészmalom kezdte meg működését. Ezek az ipari létesítmények adtak munkát a legtöbb helyi lakosnak, így ők nem földműveléssel foglalkoztak. Asztalosok, bognárok, üveggyári munkások és fűrésztelepi dolgozók formálták a falu arculatát. A fűrészmalom nemcsak fát dolgozott fel: a 19. század végén árammal látta el a kastélyt és a birtokot – igazi technikai kuriózum volt ez a hegyvidék szívében. Az iskola épülete 1884-ben készült el, jelezve, hogy a közösség a jövőbe is fektet. A népesség azonban az idők során folyamatosan csökkent. Míg 1857-ben még 487 lakosa volt a falunak, 1910-ben 458, 2011-re pedig már csak 264 maradt. Stara Sušica a trianoni békeszerződésig Modrus–Fiume vármegye Vrbovskói járásához tartozott. Ma csendes, erdőkkel övezett település, ahol a kastély és a régi ipari emlékek mesélnek a hajdani mindennapokról.
Romantikus újjászületés és egy kastély új arca
A kastély történetének talán leglátványosabb fejezete a 19. századhoz kötődik. Ekkor került Laval Nugent gróf birtokába, aki ír arisztokrataként rajongott a Frangepánok örökségéért. Trsat (Terszát) várának a megújítójaként is ismert, és ugyanebben a szellemben óvta és formálta Stara Sušica erődjét. 1890-ben a rijekai Neuberger fivérek, Feliks és Josip vásárolták meg az épületet. Ők a romantika szellemében alakították át: tornyokkal, bástyákkal és egyéb kiegészítésekkel gazdagították, végleges formát adva neki. Az egykori határvár így mesébe illő kastéllyá vált, amely ma is rabul ejti a látogatót.
Stara Sušica kastélya ma is ott áll az érintetlen fenyvesek között, és nemcsak a Frangepánok örökségét őrzi, hanem a horvát hegyvidék egyik legvarázslatosabb emlékhelye is. Kövei között ott visszhangzik a harcok zaja, a menekülések félelme, az újjászületések reménye – és egy falu csendes, lassú elhalványulása. Egy hely, ahol a történelem és a természet nem egymás ellen, hanem egymást kiegészítve mesél tovább.
