A Drávaszögben készítik a Kárpát-medence legjobb halászlevét – a laskói Munk Erik címet védett

0
119

Szombaton tartották meg a kiskőszegi/batinai Zöld-szigeten a Kárpát-medencei Halászléfőző Magyar Bajnokságot, ahol hét ország összesen 21 csapata mérte össze szakácstudományát az egyik legnépszerűbb hungarikum, a halászlé készítésében. A laskói Munk Erik megvédte a 2016-ban már egyszer elnyert, Kárpát-medencei halászléfőző bajnoki címet.

A rekkenő hőség ellenére lelkesen „küzdöttek” hét ország szakácskiválóságai a Kárpát-medencei Halászléfőző Magyar Bajnokságon. Ez egy olyan jeles szakmai vetélkedő volt, amely a maga nemében páratlan. Mivel szerveződése kiterjed az egész Kárpát-medencére, ezért nagyban hozzájárul a különböző országokban élő magyarság kapcsolatainak az erősítéséhez is.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a laskói Ifjúsági Egyesület a Nemzetpolitikai Államtitkársággal együttműködve szervezte meg a bajnokságot, melynek ötletgazdája Forschner Rudolf mesterszakács, gasztronómia-szakértő volt. A Kárpát-medence minden térségéből olyan személyeket vártak ide, akik korábban különféle halászléfőző versenyeken már bizonyítottak, s mint legjobbak, méltó módon képviselik tájegységüket a kiemelkedő hungarikum, a halászlé készítésének versenyén.

Az ünnepélyes megnyitó

A halfőző bajnokságon a himnuszokat és a zászlófelvonást követően elsőként Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője szólt az egybegyűltekhez, és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, a rendezvény fővédnöke nevében ünnepélyesen megnyitotta a rendezvényt. A zsűri elnöke tájékoztatta a versenyző csapatokat a szabályokról, és sok sikert, nemes megmérettetést kívánt nekik. Ezt követően a csapatok nekiláttak a főzésnek, közben pedig a kiskőszegi, szentlászlói, csúzai és alfalusi tánccsoportok a színpadon ízelítőt adtak a horvátországi magyarság színvonalas hagyományápolásából.

Neves zsűri értékelte a halspecialitásokat

Ha már két ember tudja, az már nem titok – hangzott el a szakácsok szájából, amikor arról próbáltuk faggatni őket, hogy vajon mi az igazán jó halászlé titka. Természeten a titok az, hogy nincs titok, minden szakács, minden régió a saját módszereire, alapanyagaira esküszik, és ez így is van rendjén. Ahány ember, annyi ízlés. A zsűrinek éppen ezért nem is volt egyszerű a dolga a legjobb halászlé kiválasztásával. A bírálóbizottság elnöke Opoczky István életműdíjas mesterszakács volt, további tagjai pedig Forschner Rudolf gasztronómus, a versenyrendezvény értelmi szerzője, Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője és Kettős Áron, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ (Eszék) főszakácsa.

A kritériumok magasak voltak, színt, állagot, ízt és még más szempontokat is értékeltek. Mindeközben a társadalmi zsűri (Prosszer Horvatin Szanella, a HMDK titkára, Sipos Sándor, a Darázsi járás magyar elöljáró-helyettese, valamint Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke) azt a szintén kihívásos feladatot kapta, hogy válasszák ki a legszebb asztalterítést, valamint a legszebb főzőállást.

A különféle módon készülő halászlevek közben főként bográcsokban rotyogtak, de egy kárpátaljai csapat különleges főzőedényt választott, ugyanis egy fedős kerámiaedényben készítették el a halételt.

A Drávaszögben maradt a vándorserleg

A zsűri minden csapat elkészült halételét bronz, ezüst és arany minősítésekkel díjazta, a négy arany közül került ki végül a bajnok, amely címet a laskói Munk Erik nyerte el, így visszakerült hozzá a vándorserleg és ezzel együtt a Kárpát-medence halászléfőző bajnoka cím is.

A bajnoknak járó vándorserleget a HMDK elnöke adta át a győztesnek, Munk Eriknek

– Örökké emlékezetes nap marad számomra 2016. június 4-e, amikor is Balatonszárszón először nyertem meg a Kárpát-medencei Halászléfőző Magyar Bajnokságot. Azóta eltelt hat év, részt vettem számos megmérettetésen, és ezúttal Kiskőszegen, újra június 4-én, sikerült másodszorra is feltörni a csúcsra a legrangosabb halászléfőző versenyen. Nagyszerű és felemelő érzés ez a siker, hiszen hét ország versenyzői közül sikerült a drávaszögi halászlének, a mi halpaprikásunknak a legjobbnak lennie – nyilatkozta Erik.

Erik azt is elmondta, komolyan gondolkozik azon, hogy a főzés iránti szeretetét nemcsak versenyeken és a felkérések alkalmával gyakorolja, hanem marketingötletei is vannak arra vonatkozóan, hogy a drávaszögi halpaprikást minél többen megízlelhessék.

Az eseményt a zágrábi Kisebbségi Tanács, a Bethlen Gábor Alap, az Izsáki Házitészta Kft. és a karancsi Szabó pincészet támogatta.