A Vukovári Magyarok Egyesületének tagjai Vukovár város magyar kisebbségi önkormányzatának a támogatásával nemrég egy drávaszögi kiránduláson vettek részt.
A Vukovári Magyarok Egyesülete évente szervez ismeretbővítő kirándulást. Idén Horvát-Baranya látnivalóival ismerkedtek.
Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke elmondta, hogy ebben az évben is számos programot szerveztek, még több eseményen pedig képviselték magyarságunkat, egy mozgalmas időszak van mögöttük, éppen ezért egy jutalom-kirándulást szerveztek a tagság számára.
– Úgy gondoljuk, fontos, hogy tágabb környezetünk látnivalóit is jobban megismerjük, pár éve például Újlakon jártunk, most pedig a Drávaszögbe utaztunk, ahol többek között a tököspusztai Bemutató- és Oktatási Központot néztük meg, valamint a csúzai Kováts pincészetről is többet megtudtunk, és egy borkóstolón is részt vettünk – mondta Jakumetović Rozália, aki hozzátette, hogy programjaikkal igyekeznek a kis közösség életét még tartalmasabbá tenni.