Emma nagyon elégedett volt az életével. Boldog családban élt. Volt egy imádnivaló fia és egy csodás férje, akivel tizenöt év után is nagyon szerették egymást.
De amikor új munkatársat kapott Tamás személyében, furcsa érzés kerítette hatalmába. Eleinte mégsem próbálta elkerülni Tamást, ráadásul sokszor beszélgettek. Egyre többször érezte, hogy valami vibrálás van köztük. Pedig eszébe sem jutott változtatni az életén. De a vonzalom egyre nőtt. Aztán az egyik munkahelyi bulin el sem mozdultak egymás mellől. Sokáig beszélgettek. Végül Tamás megfogta a kezét, a szemébe nézett és csak annyit mondott: szeretlek. Emma riadtan kapta el a kezét, és otthagyta Tamást. Megrettent a saját érzéseitől, és attól félt, hogy nem tudja eltitkolni a vonzódását. Rögtön eszébe jutott a családja, különösen a férje. A házasságát még egy őrült szenvedély kedvéért sem fogja sutba dobni. Másnap arra kérte a főnökét, hogy helyezze át egy másik irodába. Kicsit megkönnyebbült, és ha csak tehette, kerülte a Tamással való találkozást. Úgy érezte, hogy a férjével való közös élete sokkal többet jelent számára, mint eddig sejtette. Többet, mint egy izgalmas szerelem ígérete.
Próbált mindent elfelejteni és visszazökkenni a mindennapokba. Szégyellte magát, hogy elragadta a „szenvedély”. A közös családi kirándulások minden egyes perce arra késztette, hogy soha többé ne jusson eszébe az a „vibráló érzés”, ami egy időre felbolygatta a lelkivilágát. A fiuk ballagási ünnepségén is épp olyan szeretettel ölelték meg egymást, mint korábban. Évtizedek múltak el, és Emma elégedetten gondolt arra, hogy ellen tudott állni a kísértésnek. Mert a családnál nincs nagyobb kincs, minden vibráló érzésnél értékesebb – fogalmazta meg magában.
A cikk az elektronikus média többféleségének és különbözőségének fejlesztéséről szóló Alap által került társfinanszírozásra.
