A cél továbbra is a magyar oktatás támogatása és népszerűsítése

0
284
06-pedforum

A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma idén is folytatja „ A horvátországi magyar oktatásért” elnevezésű programját, és tovább dolgozik a minőségi magyar oktatás támogatásáért. A napokban osztják szét az iskoláknak az eszköztámogatásokat, és nemrég elkészült az a kisfilm is, amely a magyar oktatási intézményeket és az anyanyelven való tanulást népszerűsíti.

A horvátországi magyar szakmai szervezet vezetője, Csapó Nándor lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy idei programtervük jelentős részét az oktatás minőségi fejlesztését célzó  programok alkotják. Ebben nagy segítséget kapnak az anyaországtól. Hangsúlyozta, hogy továbbra is nagy elismerés a pedagógusfórum számára, hogy az ún. nemzeti fontosságú intézmények sorába tartozik, valamint hogy a külhoni magyar óvodások, iskolák és felsősök éve programokban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, majd pedig a Nemzetpolitikai Államtitkárság partnerei voltak. Programjaikat pedig ebbeli státusuknak köszönhetően és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából tudják megvalósítani.
A külhoni magyar felsősök éve program folytatásaként a napokban közel húszezer kúna értékű fogyóeszközökből, DVD-kből és tansegédletekből álló csomagot osztott szét.
Pálinkás Krisztián, a szervezet titkára elmondta, hogy a támogatást valós igények alapján használták fel, ugyanis olyan eszközöket és tansegédleteket szereztek be, amilyeneket az  iskolák kértek.
 

Kisfilm a magyar oktatás népszerűsítéséért
A Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma tavaly mutatta be A horvátországi magyarság Horvátország újkori történelmében – oktatás című dokumentumfilmjét. Ennek mintegy a folytatásaként készült el a következő rész, amelyet a Drávatáj január 17-ei adásában láthattak először a nézők.
– A filmkockákkal a horvátországi magyar oktatási intézményeket mutatjuk be és – reményeink szerint – népszerűsítjük is ezáltal. A tanintézmények vezetői mellett olyan személyek szólalnak meg benne, akik ezekben az iskolákban voltak diákok, és akik az anyanyelven való tanulás előnyeiről beszélnek. A volt diákok példáin keresztül szeretnénk megmutatni azt, hogy akik magyar iskolákban végeztek, megállták a helyüket itthoni és magyarországi egyetemeken is – fejtette ki Csapó Nándor, a pedagógusfórum elnöke.

 

{fcomments}