A 2. Kárpát-medencei magyar nemzetpolitikai kerekasztal Fiumében

58

Választási kihívások előtt címmel szerveztek Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetést a fiumei/rijekai magyarok székházában, vagyis az Anna-villában. A határon túli magyar szervezetek vezetői a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság tisztségviselőivel együtt vettek részt a tanácskozáson, amelynek a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) volt a házigazdája.

A HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei szintű szervezete székházában immár második éve megrendezett kerekasztal-beszélgetésen valamennyi külhoni magyar párt vezetője részt vett: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Forró Krisztián, a felvidéki Szövetség elnöke, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke. Továbbá a nemzetpolitikai államtitkárság azon munkatársai, akik az említett vezetőkkel nap mint nap tartják a kapcsolatot.

Potápi Árpád János: „Az elmúlt 13 esztendő legfontosabb nemzetpolitikai eredménye az volt, hogy a magyar közösségek megerősödtek a Kárpát-medencében”

Az Anna-villában tartott szombati tanácskozáson Potápi Árpád János államtitkár kiemelte: három fontos gondolatot fogalmaztak meg közösen a külhoni vezetőkkel. Az első szerint az elmúlt 13 esztendő legfontosabb nemzetpolitikai eredménye az volt, hogy a magyar közösségek megerősödtek a Kárpát-medencében.

„Hiszen látjuk azt, hogy 2020 óta először a járványhelyzet, utána pedig az orosz-ukrán háború, valamint az erre adott európai szankciós válaszok miatt igen nehéz helyzetbe került Közép-Európa, ezen belül Kárpátalja és a Kárpát-medencei magyarság is” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a kihívásokra közösen kell megadniuk a válaszokat.

Rámutatott: minden, a közösségeket gyengítő folyamat jóval erőteljesebben jelentkezett volna, ha nem fognak össze. Itt megemlítette egyebek mellett a népszámlálási adatokat, amelyek minden határon túli régióban és Magyarországon is fogyást mutattak. „A munkánk nélkül messze rosszabbak lennének az arányok” – fogalmazott.

A magyar pártoknak, szervezeteknek elsősorban a szülőföldjükön boldogulni akaró magyar emberek érdekképviselete kell hogy legyen a feladata – mondta. „És az egész Kárpát-medencében a következő időszakban nagyon fontos választások előtt állunk, és nekünk közösen úgy kell dolgoznunk, hogy a magyar pártok jól szerepeljenek ezeken a választásokon” – utalt az államtitkár a harmadikként megfogalmazott fontos célra.

Egymás sikere erősít mindannyiunkat  – mondták a határon túli magyar vezetők

Pásztor István jelezte: a Vajdaságban és Szerbiában legalább két, de elképzelhető, hogy három választás is lesz, és ehhez még hozzájönnek az európai parlamenti választások is.

Úgy vélte: minden választás vízválasztó a magyar közösség kondíciója, érdek- és jogérvényesítése szempontjából.

„Abban vagyunk érdekeltek, hogy mindenki sikeres legyen, mert egymás sikere erősít mindannyiunkat. És ez világlott ki, ez látszott a mai beszélgetésen is” – húzta alá.

Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, mindannyian ugyanolyan gondokkal küszködünk, legyenek ezek demográfiai változások vagy pedig az elvándorlás, esetleg az asszimiláció, s remélik, hogy a konferencián elhangzottakból mindenki levonhatja a tanulságokat, amiket saját közössége javára fordíthat.

Forró Krisztiántól, a felvidéki Szövetség elnökétől megtudtuk, céljuk, hogy bejussanak a parlamentbe a szeptemberi választásokon, hogy a közösségüknek legyen képviselete a szlovák parlamentben. „Ez megmaradásunk és erősödésünk szempontjából fontos, ugyanúgy, ahogy a más országokban élő magyar közösségek példái is mutatják, többek között a Horvátországban élő magyaroké is.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a külhoni magyar vezetők konferenciája kapcsán azt hangsúlyozta, „a Kárpát-medence magyarsága odafigyel Kárpátaljára, a háborús időkben fontos az összefogás”.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője úgy nyilatkozott, más élethelyzetekben élünk, sok esetben különböznek a kihívásaink, de összeköt bennünket az a cél, hogy a szülőföldön sikeres magyar közösségként éljünk és építsük a jövőt.

Jankovics Róbert: „A választások nagymértékben meg fogják határozni az ott élő magyar közösségek sorsát”

Jankovics Róbert azt mondta, rendkívül fontos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésnek voltak a házigazdái, amelyre minden vezető politikus eljött a külhoni magyar szervezetek képviseletében. Kiemelte: a következő másfél évben tíz olyan választás lesz a Magyarországgal szomszédos államokban, amelyek nagymértékben meg fogják határozni az ott élő magyar közösségek szerepét, illetve sorsát, ezért ezekre a megfelelő módon kell felkészülnünk. (mti/ti)