Vagy legalábbis a nyugdíjaztatásáig. A várdaróci Péter Dezső 30 évig dolgozott vasutasként. Kocsivizsgálóként rendszeresen továbbképzésekre kellett járnia, és vizsgáztatták is, hogy naprakész legyen – mert felelősségteljes munka volt az övé, s nem csak annyiból állt, hogy végigkopogtatta a vonat kerekeit, mint ahogy azt sokan gondolják.
Még mielőtt a pélmonostori állomásra került volna, Főherceglakon dolgozott lakatosként, ami az első szakmája. Azután lehetősége nyílt lecserélni a terepre járós munkát – egy hirdetésre jelentkezett, ahol vasutast kerestek. Ennek feltétele volt a középiskolai végzettség és a magyar nyelvismeret. Dezső mindkét feltételnek megfelelt.
Egyéves képzésre küldték Rijekába, ahol megismerkedett a kocsivizsgálók feladatkörével. Miután elvégezte, azonnal munkába is állt Pélmonostoron, ahol a Magyarországról érkező vagonokat vették át és ellenőrizték, továbbindulás előtt. Dezsőtől megtudtam, a magyarországi tehervonatok mozdonyai csak a monostori állomásig jöhettek, innentől horvát mozdony húzta tovább a külföldi vagonokat.
A vonattal mindig jöttek a magyarországi kollégák is, akikkel jó kapcsolatot ápoltak a pélmonostori vasútállomás dolgozói.
Itt dogozott egészen a honvédő háborúig, akkor Eszékre került, és Belišćén is dolgozott néhány évet. A háború után visszatért Pélmonostorra, innen vonult nyugdíjba 60 éves korában.
A vonatok az engedélye nélkül nem hagyhatták el az állomást
Kocsivizsgálóként a vonatok teljes körű műszaki ellenőrzése volt a feladata. A kerekektől kezdve a fékpróbán és alvázvizsgálaton át a fűtésig és villanyig mindent le kellett ellenőriznie. Ő volt az első ellenőr, miután megállt a vonat az állomáson, s csak utána következtek a vámosok, határőrök. Engedélye nélkül egy szerelvény sem hagyhatta el az állomást. És volt is rá példa, hogy hibát talált a vonaton vagy a rakomány szállításában, ami nem felelt meg az előírásoknak. Olyankor a vonatot visszaküldte Magyarbólyba, ahol kijavították a hibát.
Előfordult, hogy például az ütközők nem működtek megfelelően. Teherszállítás esetén volt talán a legtöbb ellenőrizni való, aminek a feltételeit egy vaskos könyvben foglalták össze. A nemzetközi szabályzatban történt változásokról a rendszeres előadásokon szerzett tudomást, a tudnivalókat pedig évente egyszer számon is kérték a dolgozóktól.
– Mondhatom, hogy egészen a nyugdíjazásomig munka mellett továbbképzésekre is jártam – nyilatkozta Dezső, hozzátéve, szükség is volt rá, hiszen felelősségteljes munka a kocsivizsgálás.
Időről időre új szabályokat hoztak, fejlesztették a vasúti közlekedést, s ezekben a változásokban naprakésznek kellett lenniük a vasutasoknak.
– Amikor dolgozni kezdtem, még lassabban közlekedtek a vonatok, de idővel javultak a vagonok, és emelték a sebességet. A munkám kezdetén még párával fűtött a személyszállító, később már villannyal, s onnantól teljesen mások voltak a fűtőtestek… évről évre változtattak valamin – mondta Dezső.
A vasutasok egészségi állapotát legalább olyan szigorúan ellenőrizték, mint szakmai tudásukat. Félévente jártak orvosi vizsgálatra Zágrábba, ahol különösen figyeltek a dolgozók vérnyomására, látására és hallására.
A kocsivizsgálóknak a hallásukra például az abroncsvizsgálat során volt szükségük.
– Nem elég csak megkopogtatni a kerekeket, a hangjukról kell megállapítani, hogy megfelelnek-e – tudtam meg Dezső bácsitól.
Mert a jó abroncsokkal ellentétben a kopottak tompa hangot adnak, s ezeket ki kell cserélni, ami már a műhely dolgozóinak a feladata. Fékpróbakor szintén kalapálással állapítják meg, hogy fognak-e még a fékek, és nem ragadtak-e be.
– Valamikor, a Monarchia idején az osztrákok az egyik vonat futóművébe egy fatengelyt szereltek fakerekekkel, és addig kellett a kocsivizsgálóknak kalapálniuk a kerekeket, amíg meg nem találták – mesélte a vasutas viccet Dezső a talán kicsit lenézett kocsivizsgáló munkával kapcsolatban, mert az összetett tevékenységből a legtöbben csak a kopogtatást látják.
A munkaidő nem volt túl családbarát
– Ha úgy jött ki, dolgoztunk szombaton, vasárnap, éjjelenként meg ünnepnapokon, az állomáson ugyanis folyamatosan volt munka, 12 órás műszakokban váltottuk egymást – mondta Dezső.
Mégsem estek nehezükre a hétvégi vagy ünnepnapi ügyeletek, mert jó volt a csapat, csatlakoztak hozzájuk a magyarországi vonattal érkező kollégák, és ilyenkor szántak időt bográcsozásra is.
Dezső szerette a munkáját, és szívesen gondol vissza az elmúlt 30 évre, amikor még nyüzsgő élet folyt az állomásokon. Mert miközben más országokban, főleg Nyugat-Európában a reneszánszát éli a vasút, addig hazánkban jelentősen visszaesett a szektor súlya a személyszállításban. Szakértők szerint a negatív trend elsősorban annak a következménye, hogy jelentősen megváltoztak a lakossági utazási szokások: rengetegen utaznak személyautóval, így a vonatjáratok számát is ritkították, sokat végleg megszüntettek.
