Baranya és Szlavónia magyar táncosai a horvát fővárosban

154
zagrabi-neptanc-est-4-copy

Zágráb Város Magyar Kisebbségi Önkormányzata, a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör, valamint a HMDK múlt szombaton rendezte meg az 5. magyar népitánc-estet fővárosunkban, melyen többek között baranyai és szlavóniai kultúregyesületek mutatkoztak be. Több mint 200 fiatal fellépő szórakoztatta a közönséget.

Az 1932-óta működő Ady Endre Magyar Kultúrkörnek jelenleg több mint 300 tagja van, és többféle csoport működik az egyesületen belül – drámai és zenei csoportok, kórus, magyar nyelvművelő szakkör, ezenkívül sporttal is foglalkozhatnak a tagok az asztalitenisz csoportban.
Dr. Ranogajec Komor Mária idén vette át a Kultúrkör vezetését. Lapunknak elmondta, jól szervezett egyesületet vehetett át, hála Szelman Mariannak, a kultúrkör előző elnökének.
Az egyesület legfontosabb feladata a magyar kultúra és a hagyományok ápolása, így évente számos programot rendeznek állami, nemzeti és vallási ünnepeink alkalmából, de a magyar kultúra napját és a farsangot is megünneplik.
– A magyar népitánc-est hagyományos rendezvényeink közé sorolható, melyen többek között a baranyai és kelet-szlavóniai kultúregyesületek mutatkoznak be. A zágrábi magyar közönség ilyenkor mindig színvonalas produkciókat láthat – mondta dr. Ranogajec Komor Mária.
A kultúrkör vezetője mellett Sokcsevits Dénes, a Zágrábi Magyar Intézet igazgatója és Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke is üdvözölték a közönséget. A rendezvényen részt vett Berkes Imre Zágráb megyei kisebbségi képviselő is.

 

zagrabi-neptanc-est-3-copy

 

Kétszáz fellépő az idei kultúrműsoron
A műsorban kilenc népi tánccsoport és egy színjátszókör mutatkozott be, összesen több mint 200 fiatal lépett színpadra, ami az előzőekhez képest rekordnak számít. 
A csúzai Jókai Mór KE Pódium amatőr színjátszóköre még a beszédek előtt előadott egy vidám darabot, a felszólalások után pedig a táncosok következtek.
Bemutatkoztak a zágrábi magyar gyerekek is. A Kéknefelejcs óvoda keretein belül működő magyar csoport 20 tagot számláló gyermektáncegyüttese táncjátékokat adott elő. Az Ivan Gundulić Általános Iskolában 1996 óta működik két tannyelvű, magyar-horvát tagozat, melynek táncosai botos és üveges tánccal mutatkoztak be. A zágrábiakon kívül kelet-szlavóniai és drávaszögi művészeti együtteseink léptek fel – a dályhegyi Petőfi Sándor MKE Cserebogár gyermek és ifjúsági tánccsoportja, a Kórógy Magyar Hagyományőrző Egyesület ifjúsági tánccsoportja, a HMDK kiskőszegi alapszervezetének Kisasszonyok és Legények népi tánccsoportja, a HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesületének népi tánccsoportja, a laskói és várdaróci fiatalokból álló Alfalusi Tánccsoport meg a szentlászlói Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület ifjúsági tánccsoportja is bemutatkoztak a Csehek Otthonának zsúfolásig megtelt termében.
A rendezvényt a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatta.

 

{fcomments}