Hat ország magyar szervezetei találkoztak a szlovákiai Hodošon, együttműködési megállapodást kötöttek és egy közös projekt kidolgozását is megbeszélték. A horvátországi magyarokat a HMDK Isztria megyei és a Tengermellék-fennsík megyei egyesületének vezetősége képviselte.
A HMDK Isztria megyei egyesülete és a HMDK Tengermellék-fennsíki megyei szervezetének küldöttsége, Lőcsei József és Viola Éva, az egyesületek elnökei vezetésével augusztus második hétvégéjén ellátogattak a szlovákiai Hodos községbe.
– A Csallóköz szívében, Dunaszerdahely tőszomszédságában található község negyedik éve szervezi meg a Hodosi lakoma elnevezésű rendezvényét, amely a helyi kulturális és gasztronómiai hagyományait mutatja be – jelentette ki Lőcsei József, az isztriai HMDK-szervezet elnöke, aki elmondta azt is, hogy mindkét szervezet fontosnak tartja azt, hogy kapcsolatot alakítson ki más Kárpát-medencei egyesülettel, önkormányzattal.
A lakoma a szórakozás és a kikapcsolódás mellett alkalmat adott arra is, hogy öt település: a szlovákiai Nemeshódos, a romániai Jákóhodos, a szlovéniai Őrihodos, a szerbiai Feketics, a magyarországi Somlószőlős, testvértelepülések, valamint a HMDK Isztriai és Tengermellék-fennsíki megyei szervezetei egy együttműködési megállapodást kössön.
Lőcsei József hozzátette, hogy szervezetük már több éve együttműködik Nemeshódossal és testvértelepüléseivel, így most ennek a kapcsolatnak hivatalos formát is adtak.
Balódi László, a szlovákiai Hodoš polgármestere javaslatára egy közös projekt kidolgozását is megbeszélték, amit egy uniós pályázat formájában valósítanak majd meg.
{fcomments}














