Magyarország eszéki főkonzulátusa, társszervezésben a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumával, az elmúlt hétvégén konferenciát szervezett a horvátországi magyar oktatás jövőjéről. A tanácskozás fő előadója a pécsi Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon vezetői voltak, sikeres működésükről tartottak szakmai összefoglalót.
A tavaly ősszel megnyitott eszéki magyar főkonzulátus adott otthont az oktatási konferenciának. De Blasio Antonio magyar főkonzul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, ennek az értekezletnek a célja, hogy pécsi iskolaközpont vezetői bemutassák a nemzetiségi oktatás óvodától középiskoláig terjedő spektrumában a működés, a szervezés és a finanszírozás tapasztalatait. Ezek alapján pedig egy második konferencia keretében megpróbálják majd megvizsgálni a horvátországi magyar nemzetiségi oktatás fejlesztésének a lehetőségeit is, ezzel elősegítve a Horvátországban élő magyarság szellemi értékeinek megőrzését.
A kezdeményezést a vendégek mindegyike üdvözölte, elsőként Domagoj Hajduković (SDP), szábori képviselő szólt, aki szerint a nyelv összetartó erő, a horvát és a magyar nyelvnek is a célja, hogy összetartson bennünket.
Sója Dénes magyar parlamenti képviselő saját iskolai tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel, az egykori vörösmarti algimnázium jelentőségét ecsetelte.
Maróti Orsolya, a Balassi Intézet képviselője az intézet munkájáról számolt be, többek között kitért a határon túli magyarok identitásmegerősítését szolgáló oktatási támogatásokról, valamint intézethez tartozó külföldi kulturális intézményekről beszélt. Ehhez kapcsolódott Sokcsevits Dénes, a nemrég megnyitott Zágrábi Magyar Intézet vezetőjének a bemutatkozása is, aki a magyar intézet feladatai mellett a felsőoktatási tapasztalatairól is beszélt mint a pécsi horvát tanszék munkatársa.
Vladimir Ham eszéki alpolgármester egy szállóigével kezdte mondandóját: nincs más haza, csak az anyanyelv. Leszögezte, hogy a város számára nagy jelentőségű az eszéki magyar oktatási központ, és minden támogatást megad az intézmény sikerességéhez.
Eszék-Baranya megye részéről Snježana Stašćik, az oktatási hivatal vezetője volt jelen. Kijelentette, hogy a megye büszke fenntartója a vörösmarti és a laskói általános iskolának. Hozzátette azt is, hogy immár hivatalosan is megerősítheti azt a hírt, mely szerint hamarosan megépül a laskói iskola sportcsarnoka, az előkészületeket már megtették ez ügyben.
A köszöntők után a Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon képviselői, Győrvári Gábor Zoltán igazgató, valamint Veres Csaba és Gátai Zoltán tanár tartottak előadást az intézmény működéséről.
Az eseményen oktatási intézmények képviselői, oktatási szakemberek mellett részt vett Jakab Sándor, a HMDK elnöke, Juhász Sándor, a MESZ elnöke és Sipos Zsivics Tünde, Eszék-Baranya megye Magyar Kisebbségi Önkormányzatának elnöke is.
A rendezvényt a budapesti Balassi Intézet és Eszék városa támogatta.
{fcomments}














