Túlzottdeficit-eljárást indított az EU Horvátország ellen

190

Túlzott mértékű költségvetési deficitje miatt eljárást indított Horvátország ellen az Európai Unió – jelentették be kedden Brüsszelben az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácskozása után.

Horvátország tavaly július elsején lett az unió 28. tagállama. A brüsszeli Európai Bizottság számításai szerint az idén 6,5 százalék lesz a horvát költségvetés hiánya.
A most megindított eljárás értelmében Zágrábnak 2016-ra kell a maastrichti kritériumrendszer szerint megengedett legmagasabb deficitráta, vagyis három százalék alá csökkentenie hiányát.
A brüsszeli bejelentés nyomán Zoran Milanovic miniszterelnök bejelentette, hogy deficitcsökkentő intézkedéseket hoznak a „fenntarthatatlan rendszerek” reformja érdekében. A kormányfő hangsúlyozta: a túlzottdeficit-eljárás megindítását nem büntetésnek, hanem egyfajta korrekciós mechanizmusnak tekinti.

{fcomments}