Az európai uniós csatlakozás jegyében, az integrációs várakozások és csalódások egyvelegében, a recesszióból való kilábalás igyekezetében telt a múlt év hazánkban.
Horvátország 2003-ben nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét, és tavaly július 1-jén lettünk az Európai Unió 28. tagállama. A várva várt csatlakozást hosszú évek fáradságos munkája, a háborús múlttal való gyötrelmes leszámolás, a korrupció elleni kemény harc és a jogharmonizáció sok aprómunkával járó folyamata előzte meg.
Ahogy közelgett a tényleges csatlakozás, úgy csökkent hazánk polgárainak a lelkesedése: 2002-ben még több mint 80 százalékuk támogatta a csatlakozást, fél évvel a tagság hivatalos elnyerése előtt már csak mintegy 54 százalékos támogatottságot élvezett az unióba való belépés. Két hónappal a hivatalos csatlakozás előtt tartott első horvátországi európai parlamenti választás megdöbbentő közöny mellett zajlott le, választási kampány szinte nem is volt, és a polgárok alig 21 százaléka ment el szavazni – messze kevesebben voksoltak, mint más, unióba igyekvő országokban. A közvélemény-kutatásokra rácáfolva a választást a HDZ nyerte meg.
Sokan és sokat boncolgatták a közöny okait és az önfeledt öröm hiányát. Egyesek a döcögő gazdasággal, mások a mélyen gyökerező korrupcióval magyarázták, illetve azzal, hogy Brüsszel négy éven át, 2005-től 2009-ig halogatta a csatlakozási tárgyalások kezdetét amiatt, hogy az országvezetés nem működött együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. A csatlakozási folyamat ezt követő fináléja azonban arra az időre esett, amikor az Európai Unió történelme legsúlyosabb válságát élte, és gazdasági elemzők sokasága az euró összeomlását jósolta. Az európai gazdasági hanyatlást saját bőrükön érezték országunk polgárai, hiszen kivitelünk 60 százaléka az uniós országokba irányul.
A Vukováron tavasz óta zajló események pontosan megmutatták, hogy a háborús múlt nyomai nem tűntek el, és a nemzetiségi ellentétek máig nagy terhet jelentenek a társadalomnak. A kétnyelvű táblák elleni „hazafias“ hangok messze túlhallatszottak a város határain, országos üggyé dagadt a látszólag ártatlan feliratok elhelyezésének a szándéka a hivatalos intézményeken. A balközép kormány a hatályos törvénnyel összhangban a feliratok elhelyezéséhez ragaszkodott, a jobboldali ellenzék pedig ellene hergelte a tüntetőket, és moratórium bevezetését szorgalmazta. Nagy tömegeket megmozgató tüntetések voltak Zágrábban is, a politikai vezetők pedig hasztalan próbálkoztak az indulatok csillapításával.
Ugyancsak jellemezte a tavalyi évet, hogy a korrupcióellenes „hadjárat” eredményeképpen egykori vezető politikusok kerültek a vádlottak padjára, köztük Berislav Rončević volt védelmi miniszter és helyettese, Ivo Bačić. A közfigyelmet viszont leginkább továbbra is az Ivo Sanader volt miniszterelnök elleni bírósági ügyek sorozata kötötte le. Köztük is a legnagyobb visszhangja volt és van a korábban állami kézben lévő olajipari vállalat, az INA eladásához köthető ügynek. Az INA többségi tulajdona a magyar Molhoz került, a horvát ügyészség pedig azzal gyanúsította meg Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hogy megvesztegette Ivo Sanadert, tízmillió eurót fizetett neki azért, hogy vállalata megszerezze az INA irányítását. Ezt a magyar cég a leghatározottabban tagadta. Sanadert nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélték, Hernádi ellen pedig vizsgálati fogságot rendeltek el, és Interpol-körözést adtak ki. Néhány napra rá a magyar kormány az INA-részvények eladásának előkészítésére kérte fel a magyar olajtársaság menedzsmentjét. Alig múlt el két-három hónap Horvátország uniós csatlakozása óta – amelyhez Magyarország talán nagyobb támogatást nyújtott, mint bármely más uniós állam -, a két, egymást stratégiai partnernek tartó szomszédos ország kapcsolataira súlyos teherként kezdett nehezedni a Mol-INA-ügy.
Az év záróakkordja volt Horvátországban a december elején tartott, nagy visszhangot keltő népszavazás, amelyen a polgárok nagy többsége támogatta az alkotmány módosítását az azonos neműek házasságának tilalmáról.
A gazdaság helyzetében közben kevés irigylésre méltó dolog történt. Az ország már ötödik egymást követő éve recesszióban volt, a GDP a múlt év első felében 1,1 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakával összevetve. A munkanélküliség húsz százalék körül mozgott, csökkent az ipari termelés, elmaradtak a várt külföldi beruházások. Közben a lakosság több mint 20 százaléka a szegénységi küszöb alatt élt, az uniós tagság támogatóinak egy része az európai munkaerőpiachoz való hozzáférésben látta a csatlakozás legfőbb előnyét. A pénzügyminiszter is elismerte: Horvátország gazdaságilag felkészületlenül lépett be az unióba, és az elkövetkező tíz évben nem is tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat.
{fcomments}
