A sertéstenyésztés válságban van, az ágazat a nehéz gazdasági körülmények miatt a tönk szélére sodródott. Annak ellenére, hogy a hazai szükségletnek még a felét sem állítják elő, a tulajdonosok sorra számolják fel a sertéstelepeket országszerte.
Az, hogy a banánt külföldről hozzuk be, normális jelenség, de hogy almáért és körtéért például Kínába megyünk, vagy hogy az üzbégektől vásároljuk a babot, meg hogy a boltokban árult szőlőn származási helyként Chile szerepel, szerintem egyáltalán nem elfogadható helyzet. És az sem, hogy tavaly 25 millió dollárt költöttünk burgonya- és paradicsomimportra.
Nincs ez másként a húsáruval sem. A legsúlyosabb problémákkal jelenleg talán a sertéságazat küzd. A legújabb kimutatások szerint a korábbi 2,5 millióval szemben 7-800 ezer sertést tartanak csak, az állomány évek óta drasztikusan csökken. A hazai húsfeldolgozásban egyre nagyobb részarányt képvisel az import, mivel a magas takarmányárak miatt már egyre kevésbé éri meg sertést tenyészteni.
Kovács János kopácsi sertéstenyésztő azt mondja, korábban 200-250 állatot is hizlalt. Most már csak ennek felét, 80-at szerződéses alapon nevel egy bobotai cég számára, a többit pedig otthon értékesíti. Kopácson már ő az egyedüli, aki nagyobb tételben tart sertést.
– Egyre rosszabb a helyzet, persze ünnepek környékén nincs az a mennyiség, amit ne tudnék eladni. Persze csak úgy, ha levágom a vásárlónak. Ám ezek rendkívül rövid időszakok, csupán ezekre alapozva nem lehet gazdaságot fenntartani – mondja a kopácsi gazda. – Az ünnepek után senkinek sem kell a disznó, ráadásul a felvásárlók 50 darab alatt szóba sem állnak a tenyésztőkkel. Ha mégis, akkor nevetségesen alacsony árat kínálnak. Állami támogatások sincsenek már, egyedül az anyakocák után jár némi aprópénz.
A magas kukoricaárak miatt egyre kevesebben hizlalnak jószágot. A felvásárlói árakat nagymértékben az üzletláncok határozzák meg, amelyek nyomást gyakorolnak a húsfeldolgozókra, hogy minél alacsonyabb áron adják el nekik termékeiket, amit aztán a feldolgozók meg áthárítanak az őstermelőkre.
Miközben a hazai sertésmennyiség folyamatosan csökken, a sertéshús iránti kereslet nő, amit egyre inkább már a külföldi beszállítók elégítenek ki. Ezt a számok is jól mutatják: tavaly 46 681 tonna sertéshúst hoztunk be külföldről, ki pedig csak 138 tonnát szállítottunk.
Ha az élelmiszert nézzük általában, akkor az export legutóbb 1993-ban volt nagyobb, mint az import. Tavaly 2,53 milliárd dollár értékben szállítottak be élelmiszert az országba, ezzel szemben külföldre csak 1,59 milliárd értékben adtak el. Így egyáltalán nem csodálkozhatunk már azon sem, hogy a dalmát sonka (pršut) nagy része sem hazai disznóból készül, és ha ilyen mértékben csökken a hazai sertésállomány, ki tudja, hogy meddig készítik még a baranyai kulent baranyai disznóhúsból.
{fcomments}
