A Vukovári Magyarok Egyesülete szervezésében november 16-án Vukovár emléktemetőjében, majd az ovčarai vesztőhelynél emlékeztek meg az 1991-ben kezdődött horvát honvédő háború magyar áldozatairól. A koszorúzással egybekötött megemlékezésen a horvátországi magyar közösség képviselői, politikusok, diplomaták és civil szervezetek tagjai hajtottak fejet azok előtt, akik életüket vesztették a város védelmében és az azt követő vérengzésekben. Az idei megemlékezés különös jelentőségét adta, hogy a közelmúltban magyar könyv és dokumentumfilm is megörökítette a vukovári tragédiát, méghozzá Jakumetović Rozália személyes történetén keresztül.
A független Horvátországban november az emlékezés hónapja: az 1991-ben kezdődött honvédő háború áldozataira és hőseire emlékeznek. Vukovár neve különösen fontos helyet foglal el a horvát nemzeti emlékezetben, de az itteni magyarság egy részének az emlékezetében is: a Duna-parti város hónapokon át tartó ostroma a háború egyik legtragikusabb eseménye volt. A város védői hosszú időn keresztül álltak ellen a túlerőnek, ám Vukovár végül elesett, az ostromot pedig súlyos pusztítás és számos ártatlan ember halála követte.
A tragédia a helyi magyar közösséget is súlyosan érintette. Az adatok szerint több mint félszáz magyar nemzetiségű lakos vesztette életét, közülük többen a város védelmében harcoltak, másokat pedig a harcok befejezését követően gyilkoltak meg. Emlékük előtt minden év november 16-án tiszteleg a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) és a Vukovári Magyarok Egyesülete.
A mostani megemlékezés első állomása a vukovári emléktemető volt, ahol az emlékmű előtt gyűltek össze a résztvevők. A jelenlévők koszorúkat és virágokat helyeztek el, majd néma főhajtással emlékeztek azokra, akik életüket áldozták otthonuk és szülőföldjük védelmében.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője lapunknak nyilatkozva a közösség történetének egyik legszomorúbb időszakaként idézte fel az 1991-es háborút. Mint mondta, a kelet-szlavóniai magyarság már a kezdetektől otthonának és hazájának tekintette Horvátországot, ezért természetesnek tartotta, hogy részt vállal annak védelmében. Ennek azonban súlyos ára volt, különösen az olyan magyarok lakta településeken, mint Szentlászló, Dályhegy és Vukovár.
Kiemelte, hogy a vukovári magyar közösség legalább 55 halottat gyászol, akiknek sírkövei az 1991. novemberi tragédiát idézik. Úgy fogalmazott, a legkevesebb, amit a mai nemzedék megtehet, hogy távolabbról is eljönnek a tagjai és együtt emlékeznek az áldozatokra a helyi magyar közösséggel. Hozzátette: ha nem történt volna meg a tragédia, ma jóval erősebb lehetne a vukovári magyarság, ugyanakkor az elmúlt húsz évben a Vukovári Magyarok Egyesülete és a HMDK közös munkájának köszönhetően jelentős eredményeket sikerült elérni.
A koszorúzást követően az emlékezők az ovčarai vesztőhelyre mentek, ahol az 1991. november 20-i tömeggyilkosság áldozatai előtt tisztelegtek. A vukovári kórházból elhurcolt sebesültek és civilek közül 197 embert gyilkoltak meg ezen a helyen. Az áldozatok között három magyar nemzetiségű személy is volt.

Az egykori mezőgazdasági birtok területén kialakított emlékhelyen a résztvevők koszorúkat helyeztek el. A történteket Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnök asszonya idézte föl, aki személyes emlékeiből kiindulva beszélt azokról a napokról, amelyeken a kórházból elhurcolt sebesültek és civilek sorsa megpecsételődött.
Lapunknak nyilatkozva fölidézte, hogy 35 évvel ezelőtt hasonlóan hideg, szomorkás időjárás volt Vukováron. Elmondta, sokáig azt gondolta, talán egyszer sikerül elfelejtenie az átélt borzalmakat, ám az emlékek mindmáig visszatérnek. Bár az idő múlásával megtanult együtt élni a fájdalommal, a sebek helyén maradt hegek nem tűnnek el. Különösen az ostrom utolsó napjai, a város eleste, valamint a kórházból elhurcolt munkatársai sorsa maradt meg mélyen a lelkében. Beszélt a gyermekekről is, akiknek az életét a gránátok oltották ki. Mint mondta, ezek azok az emlékek, amelyeket soha nem lehet kitörölni.
A személyes visszaemlékezések megőrzésének fontossága az utóbbi időszakban kézzelfogható formát is kapott. A HMDK gondozásában jelent meg Bódi Viktória Az idő sebei – Jakumetovics Rozália személyes története című kötete, amely egy dokumentumfilmmel együtt dolgozza föl a vukovári eseményeket.
A kötet és a film nem csupán a történelmi eseményeket idézi föl, hanem egy olyan ember személyes sorsán keresztül mutatja be a háborút, aki maga is átélte annak borzalmait, és ma a helyi kis magyar közösség vezetőjeként tevékenykedik.
A koszorúk és virágok mellett az elhangzott személyes történetek és az azokat megőrző könyv is arra emlékeztetnek: a múltat nem lehet megváltoztatni, de kötelességünk megőrizni és továbbadni mindazt, ami történt, hogy az áldozatok emléke ne merüljön feledésbe.
A vukovári megemlékezésen többek között tiszteletét tette dr. Rágyanszki György nemzetiségi ügyekért felelős helyettes államtitkár (Budapest), dr. Galli-Baronfeind Klára, Magyarország zágrábi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Szendrői László ezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, Varga Tibor, a zágrábi Kisebbségi Tanács elnöke, Magdó János eszéki magyar főkonzul, Filip Sušac, Vukovár alpolgármestere és Davor Adžić Vukovár-Szerém megye zsupánjának a képviseletében.






















